Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Ózd-Bamako Express Nouakchottban

Nouakchott (Google Maps)

Nouakchott (Google Maps)

Ma a műholdas telefonon jelentkezett be Dr. Perneki-Simonsits Attila, az ózdi csapat Dokija, és üdvözletét küldi mindenkinek aki itthon követi az eseményeket.

A mai napot a Budapest-Bamako Beach-en töltötték volna a hivatalos kiírás szerint, de mivel azt kétkerékhajtású autóval megközelíteni nem javasolt, inkább a Nouakchott-i pihenést választották. Mivel igen érdekes kissé hasraütés-szerű a helyi árképzés, és a csapatokra, mint komoly bevételi forrásra tekintenek a helyiek az este a sátorozást választották. Ekkor tapasztalták meg, hogy bár napközben már nyári idővel találkoztak, de az éjszakák még mindig igen hűvösek arrafelé is.

A tegnapi napon több más csapat is a Nouakchott-i pihenést választotta, így a teherautók nagy része, természetesen Kuzinék és több versenycsapat is csatlakozott hozzájuk. Kuzinék jól vannak, pár apróbb mechanikai probléma adódott csak a kocsival, amit részlegesen megjavítottak.

A “fura” vagy “klasszikus” Bamakos csapatok közül összebarátkoztak a lengyel Tico két bátor utasával. A barátkozás apropóját egy törött karter jelentette amit az ózdi csapat közreműködésével sikerült orvosolniuk, remélhetőleg nem csupán átmeneti jelleggel. Mint kiderült a Ania és Bartek Ózd lengyel testvérvárosából jöttek, így újra értelmet nyert a”Polak-Wenger dva bratanki, ido sabli, ido sklanki.” mondás.

Doki megvizsgálta a német versenyzőt akinek tegnap összevarrta a kezét jól van, rendben gyógyul.

Rákérdeztem a Kacsára és a Trabantokra, de sajnos Spanyolország óta nem találkoztak velük.

Tags: , ,

Leave a Reply

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).