Budapest-Bamako 2009

Ma volt az utolsó indulás előtti eligazitás a Lurdy Házban. A csapatok körülbelül csak a fele képviseltette magát. Én csak azért mentem el, hogy azokkal a csapatokkal találkozhassak akikkel a felkészülés során volt alkalmam kommunikálni és segítettek nekünk az összes lehetséges módon.

Elsőként a 2-es rajtszámú Kuzinnal, Szabival futottam össze, akivel az est hátralévő részében sokat beszélgettünk. Rögtön felcsörgette egy barátját, hátha átvenné a kocsit és a nevezést. Sajnos ez úgy tűnik nem jött össze, de a srác még gondolkozik egy kicsit.

Az eligazítás során nem hangzott el túl sok új információ, leginkább az itinerben is foglaltak nyomatékosítása volt a cél, közbeiktatva a Külügyminisztérium konzuli osztályának az érintett országokról szóló aktuális helyzetértékelését. Persze ez alapvetően a kérdések felvezetésére szolgált. Az első kérdéseket gyorsan és részletesen válaszolták meg, de a vége felé a válasz már csak az “Olvasd el az itinert!” volt. Közben azonban elhangzott egy kérdés, hogy nincs-e valaki, aki tud olyan valakivel társulni aki csapat nélkül maradt. Rögtön jelentkeztem, hogy erről beszélhetünk.

Az eligazitás után beszélgettem egy ismerőssel, aki a versenyben indul. Majd utánafutottam az Ózdi csapatnak, akiknek bemutattam Szabit. Mindketten kocsival tervezik a visszautat és elég jól megtalálták a közös hangot. Mindannyian bíztattak, hogy nehogy kihagyjam már a futamot!

Visszamentem beszélgetni a csapat nélkül maradt emberrel, akiről kiderült, hogy Rigó Attilának hívják, győri, veterán Bamakos és egy teljesen  felkészített hosszított 1984-es Styer Puch boldog tulajdonosa. Úgy gondolta, hogy az útiköltséget felesben álljuk és ő is sátorozással gondolja megoldani a szállást, ami elég jól hangzik. Abban maradtunk, hogy pár napon belül megkeresem, hogy mi a döntés. Ő vissza is a kocsival akar jönni és szívesen csatlakozna más csapatokhoz.

A BB egyik szervezőjének javaslatára az autót a fórumon meghirdettem, hátha valakinek még fel lehet kelteni az érdeklődését.

A családom itthon nem túl nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet és még nekem is kell egyet aludni a dologra, hiszen egy jelenleg teljesen ismeretlennel nekiindulni a messzeségnek jár némi kockázattal.

Ma reggel átbeszéltem a helyzetet kedvesemmel, Alexszel.  Abban maradtunk, hogy

• részvétel két futamon nem fér bele a családi költségvetésünkbe,
• Ő is szeretne eljönni velem, de ez az idei évben nem volt lehetséges
• a futamra nem sikerült megfelelően felkészülnöm,
• a lehetséges csapattársat és a kocsit egyáltalán nem volt időm megismernem,
• pont a fő célunkat az adományok gyűjtését sem sikerült összehozni.

Mindezek fényében Attilának kénytelen vagyok negatív választ adni, bármennyire is csábító a kedvenc terepjáróm teljes profi felszereléssel. Ha valaki szeretne vele utazni akkor keressen meg engem az elérhetőségéért!

A karácsony előtti sikertelen roham után a Központi Okmányiroda bürokratikus szervezete ellen, a mai reggel jobb felszereléssel ismételten nekifutottam az ügyintézésnek. Ezt mintegy az afrikai határátlépésekre edzésképpen is fel lehet fogni. A következő szakaszokon kell ugyanis ilyenkor keresztülverekednie magát az embernek, akit ósdi kocsival áldott meg a szerencse.

• 10 óra előtt sorban állás az épület előtt, a bejutásért, kb. 50-dik helyről indultam a rohamban mivel 9:45-re érkeztem
• kapunyitás után feljutás a megfelelő sorszámosztóhoz, gyorsasági szakasz, a helyismeret előnyt jelent, mert akkor nem kell a portást faggatni, hogy merre is kell menni, ezen  a szakaszon kiesnek a mezőnyből azok, akik nem gépjármű ügyet intéznek, így feljutottam a 29.-ik helyre, innen már  eldöntött a sorrend csak a túlélésért kell küzdeni,
• az első türelmi szakasz a jegykiadás, mivel kevés ügyintéző van, limitált számú jegyet adnak ki, amint az elfogy engednek be újabb embereket. Az első tízbe nem fértem bele, de a második körben bejutottam a jegyesek irigyelt táborába. Ez azért sikerült így, mert a többjárműves embereket átirányították előlünk, így egy rövidebb sorba kerültem.
• a második türelmi szakasz már nem kötöttfogású sorban álló, hanem szabadon választott várakozási formában tölthető el, én a kávézós telefonálós verziót választottam közben csevegve a sorstársaimmal,
• 11:50 körül kerültem sorra, egy igen stresszes adminisztrátor hölgyhöz, aki majdnem elzavart a kupac papírommal. Az ilyen alkalmakra tartogatott “nem én szartam a nadrágomba” arcommal és karizmámmal (megdobtam a kritikus értéket) sikerült megváltoztatni és átváltott szívélyes üzemmódba. Pillanatok alatt elintézte és kitöltötte a papírokat, és átadta a belépőt a harmadik türelmi szakaszra.
• A harmadik türelmi szakasz belépője két befizetni való csekk volt, amivel lefutottam az épület postájába, ekkor már 12:03 volt, így pont két versenyzőbe futottam bele akiket 12:01-kor már feltartoztatott a rettegett “Ebédidő” tábla. A postások hallhatóan dolgoztak bent, gondolom az év végi zárást csinálták. 12:20-kor bezárták a hivatalt és elsiettek. Ez volt a pszichológiai próba, sok edzett férfi szemében könnyek jelentek meg, hiszen ha még csak most mennek ebédelni akkor az legalább fél óra! Ennek ellenére 12:27-kor ismét megjelentek, kinyitották az ajtót és 12:30-kor már a csekkel futottam visszafelé a lépcsőn a hivatalba.
• …ahol az “Ebédidő” felirat remegtette meg a térdem. Az ügyintézőm azonban pillanatok múlva kikukkantott, hogy visszaértem-e? És befutottam a célba!!!

Kezemben a gyönyörű ropogós forgalmi 2010. decemberéig! Már szinte sajnálom, hogy másfél hónap múlva a kocsi ki lesz vonva forgalomból.

Karácsony előtti utolsó munkanapon még beugrottam a kedvesemmel a központi okmányirodába, hogy elintézzük a forgalmi engedélyét. Persze egy óra körül értünk oda, amikor már nem lehetett jegyet se kérni, de a srácon látszott, hogy beengedett volna, ha minden ott lett volna nálunk. Természetesen nem volt.

A hátsó rendszámtáblát is be kellett volna vinni, ami pedig kellett volna, hiszen a műszaki állomáson a forgalmi hiányában nem rakják rá a matricát. Szerencsére a két ünnep között nyitva lesz az iroda, így még az idén remélhetőleg el fogom tudni intézni a dolgot. Azóta már le is kaptam a rendszámot, és szépen le is mostam nehogy panaszkodjanak rá az irodista kisasszonyok.

Hosszú idő után végre tudtam érdemben foglalkozni a futam adminisztrációs részével is.

Ennek keretében elsétáltam a futamirodába és átvettem a vízumokkal visszatért útleveleket, valamint az utazáshoz szükséges csomagot.

Így most már van rajtszámunk, meg szponzori matricák. Ennek mondjuk utánanézek, hogy a WorldGate, és Thuraya matricákat miért is rakjuk ki a kocsira? Benne van a szerződésünkben? Támogatják a futamot? Végülis jelenleg majdhogynem mindegy, hiszen a kocsi felületén rengeteg szponzormatricamentes hely van. Még. Sajnos.

Van hivatalos fellógatós igazolványunk amit nyakba akasztva hordhatunk megmutatva milyen komoly csókák is vagyunk. Tetszik a nyakbaakasztó szíj, a széles puha fajta. Szerencsére mostanában nem kell ilyen dögcédulát munkában hordanom, de ha kéne biztos ezt használnám.

Ami valószínűleg a legfontosabb, az a térkép. Az útvonal afrikai szakaszát lefedő Michelin térkép, ami nélkül jó eséllyel már Tangerben elvesztenénk az utat a lábunk alól. Sivatagban túrázáskor elengedhetetlen, jól szigetel éjszaka, ráadásul kávét is lehet főzni rajta (igaz ezt csak egyszer lehet előadni)!

Az előző bejegyzésben leírtak után már tudtam, hogy nem lesz egyszerű a kocsi papírjainak az elintézése. Mint írtam megkértem az egyik kedvenc unokatestvéremet, hogy ha tud, akkor segítsen már az ügyintézésben. Csütörtökön visszahívott és adott egy kapcsolatot, aki szerinte tud ebben segíteni. Amint felhívtam az urat, akit inkább nem neveznék meg, mivel kicsit a munkaidejéből szakított számomra némi időt, rögtön lebeszélt arról, hogy a műszaki vizsgát “megoldjuk okosban”. Ennek örültem, mert az ilyen megoldásokat amúgy sem szeretem. Helyette egy másik megoldást javasolt, amihez megkérdezte a Központi Okmányiroda ügyintézőit, mivel éppen ott volt. Kisvártatva visszahívott és adott egy másik variációt, amit az ügyintézők javasoltak. Ennek megfelelően ma a Központi Okmányiroda előtt kezdtem a napot a kanyargó sor végén.

(tovább…)

Pénteken kaptunk egy figyelmeztetést a futam szervezőitől, hogy már csak korlátozott számban állnak rendelkezésre a helyek. Azonnal reagáltunk, a jelentkezés mégsem volt olyan zökkenőmentes, mint azt reméltük.

(tovább…)