Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Helyettesítő futam

2008. április 1., kedd

Mivel a múlt héten kihagytuk a Budapest-Bázakerettye előfutamot, úgy döntöttünk, hogy ezen a héten megkíséreljük magánúton pótolni azt. Az eredeti útvonalat szeretnénk bejárni, és megpróbálunk ehhez egy, az eredeti versenyen használt itinert, vagy GPS tracklogot szerezni.

Indulás a jelenlegi tervek szerint Zuglóból, szombat délután 2 körül. Bárkit aki hozzánk hasonlóan lemaradt a futamról, szívesen várunk! Aki szeretne csatlakozni adjon megjegyzést elérhetőségeiddel ehhez a bejegyzéshez!

Egy alternatív útvonalat is terveztem a GoogleMaps-en feltüntetett alsóbbrendű utak használatával a számomra mindig is viccesnek tartott nevű Babosdöbrétére.

Frissítés:

Zénóval abban állapodtunk meg, hogy korábban indulunk, mint az eredetileg tervezett 4 óra. Nem Bázakerettyére megyünk, mivel eredetileg is túra kategóriában szerettünk volna indulni, és az eredeti útvonalról a korábbi résztvevők azt írták, hogy az nem is lenne járható a sima elsőkerekes kocsinkkal, és pláne nem akarjuk összeakasztani a bajszunkat a szervezőkkel (a leírásokból és a reakciókból úgy vettük észre, páran igen sértődékenyek a futamokon résztvevők között)

Ehelyett megállapodtunk abban, hogy az alternatív Budapest-Babosdöbréte útvonalat célozzuk meg, kizárólag alsóbbrendű utakon. Ez, a mai útviszonyokat figyelembe véve, egy közepes harmadik világbeli túrának felel meg. :) Első körben még csak az összeszokást akarjuk elérni, navigáció gyakorlását, meg egy kis utazást. Az utunk fő célja a környékbeli hülye településnevek fotózása. :D

Center of map
markers

Budapest – Bázakerettye – Amiről lemaradtunk

2008. március 31., hétfő

Ahogy azt már említettük korábban is a Budapest – Bázakerettye futam időhiányában részünkről kimaradt. Mivel most amúgy is van időm bóklászgatni a neten, hogy miről is maradtunk le.

Na, először is a Budapest Bamako Challenge oldalán van egy rövid kis összefoglaló. Ez a link persze ha jól látom lehet, hogy elmászik idővel szóval semmi garancia, hogy egy fél év múlva is ott lesz.Aztán van még Sysmanéknál egy rövid szösszenet kalandjaikról. A MAD Team oldalán a végeredménylista és egy kiválló példa az önzetlen segítőkészségről.

Hát sokkal okosabb nem lettem, de így is csorgatom a nyálam. Jó buli lehetett. Bár ahogy olvastam akár a Montegoval, akár a Focussal megyünk el, rendesen lekötött volna a sártenger. Na de sebaj, majd leközelebb :) Tornaalján tuti ott leszünk.

A hét eseményei

2008. március 26., szerda

 A 2009-es Budapest-Bamako szervezői bejelentették, hogy az általuk megígért és a részvételi díjba beleszámolt öt csillagos szállások mégsem fognak minket Bamakoban várni. Ezt azzal indokolták, hogy a 2008-as futam résztvevői egymás elől foglalták el a szobákat, illetve kenőpénzzel eloroztak szobafoglalásokat.  A befizetett pénz egy részét sem fizetik vissza, gyakorlatilag azt a két lehetőséget ajánlották fel, hogy elfogadjuk a megváltoztatott feltételeket, vagy visszalépünk a futamtól. Ez igen rossz érzéseket kelt bennem a futammal és a szervezőkkel kapcsolatban.

Sajnos nem fogunk tudni részt venni a Budapest-Bázakerettye előfutamon. Zénónak várhatóan későig kell dolgoznia, nekem pedig családi programom van másnap. Mivel az egész arról szól hogy éjszaka egy távoli ismeretlen helyre kell elnavigálni, úgy, hogy az Austint még nem használhatjuk forgalomban, valamint ezért még fizetni is kéne inkább lemondjuk az egészet.

A jó hír, hogy végre sikerült azzal beszélnünk, aki a kocsit youngtimerré tudja minősíteni, valamint már elkezdtük a papírmunkát is. Remélem ezen a héten tényleg sikerülni fog ennek a tető alá hozása, és elkezdhetem a biztosítás intézését is.

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).