Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Körmendről hazafelé

2009. január 19., hétfő

Szalay Gergővel az úton visszafelé a határról komolyan kiveséztük Monty jelenlegi gyengeségeit és megbeszéltük, milyen változtatásokat kell elvégezni rajta a futam kezdetéig.

  • Bal hátsó kerékcsapágy bosszúsan dörmög, cserélni kell mielőtt végleg megmakacsolja magát
  • Mindkét hátsó toronycsapágy csikorog, így tőlük is rövid úton búcsút kell venni
  • A nyomatékváltásoknál jobbra illetve balra húz a kormány, ez feltehetőleg a váltó hibája, első körben leengedjük az olajat belőle, hátha találunk benne pár kiló darált fogaskereket, ha minden tiszta, akkor olajcsere és teszt. Ha akkor is gond van, akkor elővesszük a tartalék váltót.
  • Kap a kocsi egy új mosható vagy  olajfilmes légszűrőt
  • A kocsi kap egy pofás bukócsövet, mert Gergő szerint vékonyak az oszlopok. Szerintem nem fogunk úgy vezetni, hogy fejre álljunk, de nincs ellenemre a dolog.
  • Természetesen az első és a hátsó torony is kap merevítést, bár ez az első torony esetében nem egyszerű, mert útban van a vezérlés
  • Megpróbálunk működésre bírni egyet a tartalék kilométerórák közül, mert a számláló híján nagyon nehéz az utat követni. (Emil esetleg van valami tipped mi lehet a gondjuk? Hozzá se kezdjünk?)
  • A CB rádió kap egy erősítőt, és egy komolyabb antennát, mert most csak sercegést hallottunk a kocsiban. Természetesen a CB rendesen beépítésre is kerül, nem csak a rádió helyére vágjuk be
  • Készítünk GPS és itinertartót a mitfahrer üléséhez

Tettünk egy kis kitérőt Pákozd felé aminek az okát egy másik posztban fogom részletesebben kifejteni. Ez azonban alkalmat adott arra, hogy Montyt ki tudjuk a havas-jeges meredek vízmosásos földúton is próbálni. A hegy másik oldalán készítettünk is pár sztárfotót a kocsiról.

Pestig semmi gondunk nem volt az autóval, a reggeli tankolás és az esti tankolás között körülbelül 8 litert fogyasztott az autó üresen, kényelmes lassú tempónál (80-100 között)

Amint hazafelé tartottunk azonban a motorháztető alól elkezdett ömleni a gőz. Pár száz méter múlva ahogy le tudtunk állni és felnyitottuk a motorháztetőt rögtön kiderült a gond. Az enyhén túltöltött hűtőfolyadék szétnyomta a repedt túlnyomási tartályt és egy pici sugárban folyt a víz a motorra, ami ontotta magából a gőzt. Természetesen Emil már a vásárláskor figyelmeztetett rá, hogy ez gondot okozhat, de a sok más gond közepette feledésbe merült. Ideiglenesen kapott egy réteg kipufogótömítő pasztát, de az év közben igyekszünk ezt is lecserélni.

Szerelés – központi zár, tetőantenna

2008. december 28., vasárnap

Ma jó alaposan felöltöztem, és mínusz 5 fokban nekiláttam az udvaron szétkapni a kocsit és megnézni, mi az amit a tegnap felvázolt teendőkből meg tudok javítani. Most, már beesteledett és egy nagy bögre puncs mellett igyekszem összegezni a fejleményeket.

Első körben a tegnap megállapított sorrendben elkezdtem az ajtókat ellenőrizni, a központi zár működését stabilizálandó. A bal hátsó ajtó esetén megállapítottam, hogy azért nem működik, mert hiába kapcsol a zár, nem képes becsukni. Kézzel is igen nehéz becsukni, nemhogy a gyengécske motornak. Az ablak emelőjét és sínét mindenesetre bezsíroztam, így most szépen lehet fel-le húzni. Következett a jobb hátsó ajtó, ebben a központi zár egyáltalán nem moccant meg. Megvizsgáltam a csatlakozókat de nem láttam semmi rendkívülit. Arra gyanakodtam, hogy a műszerfalban lesz valami csatlakozó, vagy relé elkattanva. Mivel ezt nem tudom házilag bemérni, úgy gondoltam nem foglalkozom vele, tudunk  a hibáról és kész. Ebben az ajtóban is megolajoztam az ablak síneket és csuklókat, így most az is szépen siklik.

Ha már úgyis a kezemben volt a szerelőzsír bekentem a fennakadó gázkart és a bowden belseje is kapott egy adagot. Megjárattam egy kicsit a pedált, és úgy tűnt, nem lesz vele több gond. Ha már nyitva a motorháztető akkor gyorsan feljebb csavartam a lámpákat, mivel az emelés miatt eléggé lefele hordanak. Ezt csak saccra csináltam, mert világos volt. Közben rájöttem, hogy a kocsiban nem működik a világítás, ha nincs rajta gyújtás. Tisztára XXI. század, meg elektronika. Kár, hogy a kocsi teljes kapcsolási rajza elfér egy A3-as lapon.

A kis kitérő után jött a jobb első ajtó, erről tudtam, hogy pár dolog nem fog menni, mivel az ablakemelő kapcsolója nem működik. Biztos ami biztos ráraktam a stekkert, megnézni mit reagál rá. Az ablak persze meg sem mozdult. De amint megnyomtam valami motor elkezdett mozogni, csakhogy nem ebben az ajtóban! A hátsó kettőből hallottam a mozgást. Jó pár percig gondolkodtam, hogy mi mozoghat azokban, hiszen elektromos ablakemelőt soha nem szereltek hátra. Aztán lassan leesett (hideg volt no!) nem ablakemelőt, hanem központi zárat nyomkodok! Megnéztem és valóban a karosszériás az ajtójavítás után nemcsak a bal, de a jobb első ajtóban is elkeverte a csatlakozókat. Amint megcseréltem az ablakemelő rögtön hozta a régi formáját, tehát meg se rezzent. A központi zár azonban erőre kapott. Ismét úgy működik, mint régen, minden ajtót a csomagteret beleértve be tud zárni, hiszen ez a legfontosabb, de a szorulás miatt a bal hátsó ajtó csak kézzel nyitható. Ez így pont jó!

Második körben lebontottam a jobb bajuszkapcsolót, ez a szokásosnál is jobban meg van bonyolítva, van rajta index, világítás, fénykürt és a kürt is erről működne. Ehhez képest a kapcsoló egész könnyen kiszerelhető. Szétkaptam megnézni, hogy van-e esetleg benne valami elkavarva, majd finoman visszapakoltam bele az apró alkatrészeket, a kapcsoló ugyanis ”zsír új” tiszta és egyszerű. A csatlakozói közül viszont esélytelen kitalálni, hogy melyik lenne a  kürt, mivel komolyan be van forrasztva a műanyagba. A felderítést tehát  a másik végén fogom újrakezdeni. Kicserélem a kürtöt a szépemlékű Honda Shadow-mról származó csodaszép króm darabra, ha azzal megy akkor jó, ha nem akkor beszerelek egy nyomógombot a műszerfalra, és direktbe kötök egy böszme nagy teherautókürtöt!

A kürt szerelése közben összeraktam a nővérem szilánkokra szedett laptopját, amivel elment egy jó darab idő. Átjött Zénó megnézte a kocsit, amiben éppen elkezdtem lebontani a tetőkárpitot.  Megmutattam a kocsi indítását persze az AC nem volt bekapcsolva, emiatt csak a második másodpercnyi indítózásra indult be a kocsi. Egy perc alatt már csak duruzsolt. Megbeszéltünk  pár dolgot, holnap fog keresni, mivel úgy néz ki, hogy be tudunk esetleg rántani valakit harmadiknak.

Ezzel úgy elment az idő, hogy édesapámtól kértem egy kis segítséget a CB antenna felszereléséhez. Leszereltem a tetőkárpitot, kimértük hol lehet átfúrni a tetőt, áttoltuk fúróval, majd visszaszereltük a kárpitot. A kábel teljesen észrevétlenül fut a számára ideális helyen. Mire végeztünk a kárpit visszarakásával már teljesen besötétedett. Kiváló alkalom volt arra, hogy megtaláljam a tetőkárpitban megbúvó csomagtérvilágitást. Teljesen jól bevilágítja a teljes csomagtartót, azonban az ajtónyitási érzékelő nem működik. Így is csodálkoztam erősen. Hamár ez megy akkor megnéztem az első világítást is, mint kiderült ott működik az ajtónyitás érzékelő, csak a bal érzékelő kontaktibás. Egy perc alatt visszanyomtam a helyére a bajuszkapcsolót is, csak a kormányburkolatot nem csavaroztam vissza. Mindenesetre jópár dolgot ki tudtam pipálni  a hibalistáról kár, hogy csak a legapróbbakat!

Megoldandó feladatok

2008. december 27., szombat

Összegyűjtöttem a jelenleg előre látható feladatokat a kocsi felkészítésével kapcsolatban.

  • CB rádió beépítése 1
  • Kürt javítása 1
  • Fényszóróállítás 1
  • Központi zár
  • Forgalmi engedély
  • Futóműállítás
  • Kipufogó
  • Matricázás
  • Fűtés
  • Kartervédő
  • Olajgomba
  • Külső visszapillantó
  • Belső visszapillantó
  • Hátsó ablaktörlő

CB rádió beépítése

A szép CB-nket még be kell pakolni a kocsiba. Úgy néz ki, hogy a rádiósmagnó üres helye alá lehet legegyszerűbben beépíteni, de lehet, hogy felfogatom a tetőkárpitra. Ez utóbbit csak akkor, ha nem lóg nagyon be a képbe. Az antenna, mivel a tetőcsomagtartó használatát elvetettük szépen a tető mértani közepére kerül majd. Ennek nekilátok holnap, a kürttel a fényszóróval és a központi zárral együtt.

Frissítés:

Az antennát felszereltem és elrejtettem a drótját.

Kürt javítása

A kürt nem működik, ezt mindenképp meg kell vizsgálni és minél hamarabb orvosolni. Lent maradt Egerben egy ótvar nagy pótkürt lehet, hogy azt fogja megkapni.

Frissítés:

Szétkaptam a műszerfalat, annyi kábel van benne, hogy elő kell vennem a kézikönyvet egyesével beazonosítani, melyik csatlakozóról lehet szó. Ez is el fog tartani egy darabig.

Frissítés:

A kapcsoló úgy néz ki, hogy rendben van, meg kell nézni a másik végéről.

Frissítés:

Kész

Fényszóróállítás

Apróság, de már előre látom a szívást. A kocsi háta ugyanis jócskán a gyári magasság fölé lett emelve, emiatt a fényszórók erősen lefelé világítanak. Tartok tőle, hogy nem lesz elég a gyári beállítási lehetőség vége sem a normál világításhoz. Ez esetben akkor egy kicsit át kell majd építeni a világítást.

Frissítés:

Saccra állítottam rajta, most sokkal jobban néz ki a fénye, de ezt még finomítani kell.

Központi zár

Bosszantó dolog, hogy a korábban működő zár egyszerre így feladja. Nem lenne vele semmi gáz, csak a jobb oldali ajtóban nincs zárösszekötő emiatt csak belülről kézzel lehet nyitni és zárni. Meg megálláskor nehogy már mindig körbe kelljen rohanni csukogatni a kocsit!

Frissítés:

Szétkaptam a bal ajtókárpitot, két azonos stoki volt benne (az ajtócserénél benne hagyták pár éve a régi kábeleket is) megcseréltem. Most megy a központi zár, csak nem csukja az ajtókat a csomagtérajtó kivételével. Jobb oldalon nem is csinál semmit, a bal hátsó ajtó meg szimplán akad. Szét kell kapnom a maradék három ajtót is és egyesével megnézni mi a gáz.

Frissítés:

Pár csatlakozó rosszul volt visszarakva, de megoldottam.

Forgalmi engedély

Hétfőn első dolgom a Központi Okmányirodában elintézni a forgalmit. Az  átiratáskor nem cserélték le a kétlapos régi forgalmit, mivel nem volt érvényes műszaki, addig amíg az nincs addig nincs papír. Most se kéne nagyon, de a rendőr ha megállít nagyon sokáig kell magyarázkodni, hogy miért egy nagy zsák papírt mutogatok az egy slejfni helyett.

Frissítés

Végigküzdöttem magam a sorbanállás istenét tisztelő szekta által megszállt Központi Okományirodán. Van papírunk!

Futóműállítás

A szerelőnek nem volt hozzá mérőpadja, ezért el kell vinni szakműhelybe. Ez nagyon fontos, mivel  jelenleg ki akar törni a kocsi, és nem szeretném, ha a rendbe rakott futómű új alkatrészeit ilyen piszlicsáré dologgal vágnám haza. Tehát hétfőn a kocsi második útja a futóműszervíz lesz.

Frissítés:

Kedd délre kaptam időpontot, amikor csodásan összerakták a futóművet.

Kipufogó

Bár a kocsi rendelkezik érvényes zöldkártyával, egy kicsit zavaró, hogy a kipufogógázok nem hátra, hanem középen fölfelé távoznak a rendszerből. Az illesztéseknél ugyanis egy kicsit laza a kipufogó és fújja a füstöt. Ez nem tesz jót  a motornak sem, mivel a vezérlés elállítódhat tőle. Tömítőpasztát kéne szereznem, de már két boltból elhajtottak, hétfőn a harmadik dolgom lesz.

Frissítés

Sikerült találni egy boltot ahol adtak pasztát. Körbekentem a hibás részeket, most jónak tűnik. A pasztát legalábbis elvisszük magunkkal

Matricázás

Mivel már szinte biztos, hogy a kocsi nem lesz lefújva, amint időm engedi felragasztom a kötelező szponzori és rajtszám matricákat.

Frissítés

Felragasztottam  a matricákat. Másnap a szél le is tépte a jobb oldali rajtszám matricát. :(

Fűtés

Bár Egerben még ment a fűtés a mai napon csak hideget fújt a kocsi. Meg kell nézni, hogy elakadt-e valahol a bowden. Nem túl gáz a sivatagban, de ha az Alpokon át -10 fokban kell hajtani akkor kékre fagyunk.

Kartervédő

Mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy rá tudunk-e szerelni egy karter, de legfőképp olajszűrő védő lemezt a kocsira, mert ha leütjük az olajszűrőt egy kövön, akkor nem fogunk túl sokat haladni. Józsi bá, (sógor apósa) esetleg kalapál rá egy darab lemezt Egerben.

Olajgomba

Az olajnyomás visszajelző gomba nincs berakva, lentmaradt Egerben. Azért el kell ugranom, és becsavarni.

Külső visszapillantó

Az elektromosan állítható tükör jelenleg csak sivít, de nem állítható (csak a bal, a jobb visít és működik) Most nem gond, mert hidegben stabil, így kézzel beállítható, de melegben lötyög és elmászik a beállítás. Szét kell kapni megnézni javítható-e, ha nem akkor pedig megoldani, hogy legalább ne másszon el.

Belső visszapillantó

A belső visszapillantó némi holtjátékkal mozgatható. Emiatt beállítás után kb. 5mm-errel bekókad,  hogy csak a hátsó ülést lássam. Ezen javítani kell, mert terveink szerint nem lesz ott semmi olyan amit érdemes lenne nézni.

Frissítés:

Nem rezonál csak fittyed, és ha a lekókadt állapothoz állítom be, úgy marad. Középen meg amúgy se nagyon akarunk hátranézni, mert tele lesz a csomagtartó.

Hátsó ablaktörlő

Na ez aztán rohadtul nem érdekel. Az előző tulaj szerint pár éve ott van az ablak közepén, mert beállt a motor.

Megérkezett a CB-nk

2008. december 19., péntek

Igen gyorsan megérkezett az új CB-nk, a banki átutalás is mostanában érhetett oda. A csomagolás a posta ellen teljesen megvédte az utazástól, de nekem kb. fél óráig tartott, hogy letépjem róla.

Még sajnos nem állt módomban kipróbálni, de külsőre jól néz ki, elég kicsi, jól be fogjuk tudni építeni, van SWR mérő hozzá, tehát akár magunknak is be tudjuk hangolni. Ahogy néztem a hangoláshoz az antenna végén lehet ki-be tologatni egy kis részt.

Mivel Csikós Zsoltnak még úgy ígértem oda a kocsit, hogy nincs szétfúrva a felismerhetetlenségig, a beépítését karácsony utánra tervezem.

Addig megpróbálok szerezni egy stabil 12V-os tápot amivel ki tudom próbálni jól működik-e?


Tesztelés


Előkaptam egy régi PC tápot, mivel az egy viszonylag stabil 12V-ot kell, hogy előállítson.

Bemértem multiméterrel és 10 és 11V között ingadozott. Nos itt három probléma lehet,

  1. Rossz a műszer
  2. Rossz a táp
  3. Mindkettő

Abból kiindulva, hogy a számítógép alaplapja igen finom elektronika, a CB pedig nem kifejezetten, és túlfeszt egy pillanatra sem mértem, úgy döntöttem, hogy jó lesz ez a próbához.

Elsőként azonban meg kellett vizsgálnom a rádiót, mivel zörög a belsejében valami. Sajnos az első alaposabb szemrevételezésnél feltűnt, hogy a ház csavarjai közül hiányzik kettő, az előlap bal oldala pedig mozog. Így abban a biztos tudatban nyitottam ki a szerkezetet, hogy már jártak ott előttem. Kicsit féltem is attól amit találni fogok.

Mindjárt látszott is, hogy a dobozba belenyúltak. Ami zörgött az a hangszóró volt, ami házilag lett kicserélve pár évvel ezelőtt (a készülék 2000 júliusában készült) Az újonnan bekerült hangszóró viszont egy számmal nagyobb lett, így az eredeti szintén hiányzó felfogató csavarokkal nem tudták rögzíteni. Megvizsgáltam, hogy hol kéne átfúrni a lemezt hogy az új hangszórót felfogassam, gondolatban végigfutottam a becsavarozásig tartó lépéseken, majd körbetoltam gumigittel és ezzel lezártam a gondolatmenetet. Más belső sérülést átalakítást nem láttam benne.

A fedelet tartó finom 4-es menetet, PC házcsavarral (pontosabban a CD rögzítőcsavarral, amiből mindig van egy marék a környezetemben) pótoltam és zártam le. Az előlap törött fülének a reparálását most úgy gondoltam kihagyom, mert részint komplex, részint nem érdekel.

Eddig még jó, de mi a helyzet a működésével? Pár sikertelen próbálkozás után felhoztam a pincéből a tetőtérbe, ahol rájöttem a Squelch (zajszűrő) potméter és a scan összefüggésére (ha leszűri az összes zajt, akkor leszűri az adásokat is) és kisvártatva találtam is beszélgetőket.

A mikrofon gombjai működnek, adni ad, de nem akartam beleszólni a taxisok meghitt beszélgetésébe.

Eddig úgy néz ki, hogy ez megéri a pénzét.

CB rádió

2008. december 15., hétfő

5b6_1_bigSikerült beszereznem egy CB-t kompletten antennával és SWR mérővel Vas megyéből. Alig várom, hogy a posta meghozza.

Felkészülési nehézségek – Kezdek aggódni

2008. december 12., péntek

Mivel már csupán alig több, mint egy hónap van hátra az indulásig egyre gyakrabban próbálom összeszedni, hogy áll a felkészülésünk. A jelenlegi állapotban viszont egyre több dolog ad okot aggodalomra.

Az autónk műszakilag fel lett készítve és még a karácsonyi szünet előtt sikerült bejelenteni vizsgára. Tehát a jövő héten a kocsit fel tudom hozni  Pestre.  Ezen kívül elkészültek a vízumaink is. Gyakorlatilag ez a két dolog ami megvan az induláshoz.

Az autóhoz

  • nincs fényezésünk, a kocsi tiszta folt.

A kommunikációhoz

  • nincs CB-nk,
  • nincs műholdas telefonunk.

A navigációhoz

  • nincs iGo-nk Európára,
  • nincs Garminunk Afrikára,
  • egyáltalában nincs működő GPS-ünk.

A tervezett on-line közvetítéshez

  • nincs internetünk,
  • nincs kameránk,
  • nincs összerakott szoftverünk.

Az úthoz

  • nincs szállásunk foglalva,
  • nincs szponzorunk az utiköltségre,
  • nincs biztosított visszautunk, se repülőn, se autón.

Ami a legszomorúbb

  • nincs adományunk amit vinni szeretnénk.

Itt vannak előttünk az ünnepek, ami miatt az egész ország két hétig be lesz zárva, utána pedig már minden késő lesz.

Ráadásul Zénót másfél hete naponta legalább kétszer hívom, de egyszer sem sikerült vele beszélnem, és egyszer se hívott vissza.

CB rádiók az e-bay-en

2008. szeptember 18., csütörtök

Mivel a futam kötelező kelléke a CB adóvevő, amivel jelenleg nem rendelkezünk nekiláttam, hogy az e-bay-en keressek egy megfelelőt.

(tovább…)

Ebayezgetés

2008. szeptember 10., szerda

Mivel a magyar autósboltok egyikében sem sikerült felhajtani Montyhoz bal első indexet, megpróbáltam a szülőhazájában keresni egy barátságos darabot. Erre legjobb helynek az angol e-bay tűnt.

(tovább…)

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).