Szerelés – központi zár, tetőantenna
2008. december 28., vasárnapMa jó alaposan felöltöztem, és mínusz 5 fokban nekiláttam az udvaron szétkapni a kocsit és megnézni, mi az amit a tegnap felvázolt teendőkből meg tudok javítani. Most, már beesteledett és egy nagy bögre puncs mellett igyekszem összegezni a fejleményeket.
Első körben a tegnap megállapított sorrendben elkezdtem az ajtókat ellenőrizni, a központi zár működését stabilizálandó. A bal hátsó ajtó esetén megállapítottam, hogy azért nem működik, mert hiába kapcsol a zár, nem képes becsukni. Kézzel is igen nehéz becsukni, nemhogy a gyengécske motornak. Az ablak emelőjét és sínét mindenesetre bezsíroztam, így most szépen lehet fel-le húzni. Következett a jobb hátsó ajtó, ebben a központi zár egyáltalán nem moccant meg. Megvizsgáltam a csatlakozókat de nem láttam semmi rendkívülit. Arra gyanakodtam, hogy a műszerfalban lesz valami csatlakozó, vagy relé elkattanva. Mivel ezt nem tudom házilag bemérni, úgy gondoltam nem foglalkozom vele, tudunk a hibáról és kész. Ebben az ajtóban is megolajoztam az ablak síneket és csuklókat, így most az is szépen siklik.
Ha már úgyis a kezemben volt a szerelőzsír bekentem a fennakadó gázkart és a bowden belseje is kapott egy adagot. Megjárattam egy kicsit a pedált, és úgy tűnt, nem lesz vele több gond. Ha már nyitva a motorháztető akkor gyorsan feljebb csavartam a lámpákat, mivel az emelés miatt eléggé lefele hordanak. Ezt csak saccra csináltam, mert világos volt. Közben rájöttem, hogy a kocsiban nem működik a világítás, ha nincs rajta gyújtás. Tisztára XXI. század, meg elektronika. Kár, hogy a kocsi teljes kapcsolási rajza elfér egy A3-as lapon.
A kis kitérő után jött a jobb első ajtó, erről tudtam, hogy pár dolog nem fog menni, mivel az ablakemelő kapcsolója nem működik. Biztos ami biztos ráraktam a stekkert, megnézni mit reagál rá. Az ablak persze meg sem mozdult. De amint megnyomtam valami motor elkezdett mozogni, csakhogy nem ebben az ajtóban! A hátsó kettőből hallottam a mozgást. Jó pár percig gondolkodtam, hogy mi mozoghat azokban, hiszen elektromos ablakemelőt soha nem szereltek hátra. Aztán lassan leesett (hideg volt no!) nem ablakemelőt, hanem központi zárat nyomkodok! Megnéztem és valóban a karosszériás az ajtójavítás után nemcsak a bal, de a jobb első ajtóban is elkeverte a csatlakozókat. Amint megcseréltem az ablakemelő rögtön hozta a régi formáját, tehát meg se rezzent. A központi zár azonban erőre kapott. Ismét úgy működik, mint régen, minden ajtót a csomagteret beleértve be tud zárni, hiszen ez a legfontosabb, de a szorulás miatt a bal hátsó ajtó csak kézzel nyitható. Ez így pont jó!
Második körben lebontottam a jobb bajuszkapcsolót, ez a szokásosnál is jobban meg van bonyolítva, van rajta index, világítás, fénykürt és a kürt is erről működne. Ehhez képest a kapcsoló egész könnyen kiszerelhető. Szétkaptam megnézni, hogy van-e esetleg benne valami elkavarva, majd finoman visszapakoltam bele az apró alkatrészeket, a kapcsoló ugyanis ”zsír új” tiszta és egyszerű. A csatlakozói közül viszont esélytelen kitalálni, hogy melyik lenne a kürt, mivel komolyan be van forrasztva a műanyagba. A felderítést tehát a másik végén fogom újrakezdeni. Kicserélem a kürtöt a szépemlékű Honda Shadow-mról származó csodaszép króm darabra, ha azzal megy akkor jó, ha nem akkor beszerelek egy nyomógombot a műszerfalra, és direktbe kötök egy böszme nagy teherautókürtöt!
A kürt szerelése közben összeraktam a nővérem szilánkokra szedett laptopját, amivel elment egy jó darab idő. Átjött Zénó megnézte a kocsit, amiben éppen elkezdtem lebontani a tetőkárpitot. Megmutattam a kocsi indítását persze az AC nem volt bekapcsolva, emiatt csak a második másodpercnyi indítózásra indult be a kocsi. Egy perc alatt már csak duruzsolt. Megbeszéltünk pár dolgot, holnap fog keresni, mivel úgy néz ki, hogy be tudunk esetleg rántani valakit harmadiknak.
Ezzel úgy elment az idő, hogy édesapámtól kértem egy kis segítséget a CB antenna felszereléséhez. Leszereltem a tetőkárpitot, kimértük hol lehet átfúrni a tetőt, áttoltuk fúróval, majd visszaszereltük a kárpitot. A kábel teljesen észrevétlenül fut a számára ideális helyen. Mire végeztünk a kárpit visszarakásával már teljesen besötétedett. Kiváló alkalom volt arra, hogy megtaláljam a tetőkárpitban megbúvó csomagtérvilágitást. Teljesen jól bevilágítja a teljes csomagtartót, azonban az ajtónyitási érzékelő nem működik. Így is csodálkoztam erősen. Hamár ez megy akkor megnéztem az első világítást is, mint kiderült ott működik az ajtónyitás érzékelő, csak a bal érzékelő kontaktibás. Egy perc alatt visszanyomtam a helyére a bajuszkapcsolót is, csak a kormányburkolatot nem csavaroztam vissza. Mindenesetre jópár dolgot ki tudtam pipálni a hibalistáról kár, hogy csak a legapróbbakat!
A tervezetthez képest jópár hónapnyi csúszással elkészült az autó. Ennek örömére felfuvaroztam Pestre, hogy még karácsony előtt, Zénó névnapján, felkerüljön hozzánk a drága.
Monty futóműve és fékrendszere újjászületett. A teljes fékrendszer (munkahengerek, fékcsövek, első fékbetétek, féktárcsák, valamint a hátsó dobfék és pofák) cserélve lett, az első lengéscsillapító bekerült, elöl a rugó gumibakokkal “megnyúlt” és merevedett, ettől az orra kb. 2 cm-vel feljebb került. Hátulra Golf lengéscsillapító került, ami teljesen megegyezik a Montegoéval, attól az apróságtól eltekintve, hogy a rugótányér 6 cm-vel feljebb található, hogy mégse hintázzon, ha már ilyen magasra került hátra az Audi 80-as erősített (eredetinél 1,5mm-vel vastagabb) rugóját kapta. A háta ettől 6-8cm-t emelkedett, anélkül, hogy vészesen elkezdjen bólogatni.
A generátor felújításra került, a feszítőgörgőt leszámítva teljesen, szíjak, gumibakok, szilentek és az összes folyadék (hűtő, fék, olaj) cserélve lett. A motort nem bontotta, meg, bár a hengerfej egy kicsit köpi az olajat, ez belátható időn belül nem fog problémát okozni. A vizsgához az összes világítótest meg lett javítva, még rendszámtáblavilágításunk is lett.
Sikerült beszereznem egy CB-t kompletten antennával és SWR mérővel Vas megyéből. Alig várom, hogy a posta meghozza.