Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Monty interjút ad a TotalCar-nak

2008. december 25., csütörtök

Miután felértem Budapestre a felújítás utáni első út után, már nem túl sok időm maradt a kocsi összeszedésére, hiszen már Gödöllő környékén Csikós Zsolttal (kedvenc TotalCar-os és Belsőség-es publicistám) telefonon egyeztettem egy találkozót Monty bemutatására.

Mivel már sötétedés után értem be a városba, és Zsoltnak is Zuglóba kellett érnie minél hamarabb, ráadásul a fotók elkészítéséhez fényre és helyre volt szükség az Aréna Pláza parkolójának egy elhagyott csücskét választottuk a  találkozó helyszínéül.

Monty szerencsére rendesen viselkedett, közel pöccre indult és a repedt kipufogó sem készítette ki a dobhártyánkat.

Zsolt profi módon kezeli a fényképezőgépet, és a létező összes szögből csodálatos portrékat készített a jószágról. Az eredeti prospektusok képeihez képest sokkal szebbek lettek az amúgy össze-vissza foltozott kocsiról. Persze nem hagyta le az alumínium lemezzel megpatkolt hátsó lökhárítót sem, ami valóban elég egzotikusan mutat.

Miután a biztonsági őrök, egyébként kifejezetten kedvesen, felkértek arra, hogy ne fényképezkedjünk engedély nélkül az ojjektum területén, szépen elkészítette a hiányzó képeket. Nagytotálok és a finom kis részletek is le lettek fotózva, nem tudom Zsolt hányat fog felhasználni a cikkhez, de remélem valahonnan hozzá tudok majd jutni a nyers képekhez, mivel esélytelen, hogy én ilyent tudjak csinálni.

A fotózást követően elmentünk egy próbaútra, Zsolt finoman kezelte a kocsit, kicsit sajnálom is, hogy nem lépett neki egy kicsit oda amikor lehetett volna, mivel a motorban rejlő tartalékok így annyira nem mutatták meg magukat. Szerencsére az Egerből hazavezető úton az új fékek már bekoptak és már nem húzott a futómű túlzottan balra-jobbra. Úgy éreztem, hogy Monty összességében jó benyomást tudott magáról nyújtani dacára annak, hogy a futómű erősen el van állítva így erősen túlkormányzott a kocsi.

Január elejére ígérte Zsolt a cikk megjelentetését, ami sajnos nekünk a vészesen ketyegő óra miatt lehet, hogy már késő lesz ahhoz, hogy támogatókat nyerhessünk meg az ügyünknek. De természetesen egy cikk megírása nem két perc (ez az összecsapott bejegyzés is legalább fél óráig tart, hogy megíródjon) és Karácsonykor az ember nem hülye, hogy dolgozzon.

Búcsúzóul egy kis karácsonyi meglepetést adtam neki. Kb. egy hónapja a kezembe akadt egy 1984-es Matchbox nagykereskedő katalógus, amit gyermekként vágyakozva forgattam, de mostanra már csak a porfogók között hányódott. Amikor megtaláltam elsőként az e-bay-en akartam értékesíteni, de mivel annyira nem ritka és amúgy sem adnának annyit érte, hogy megérje postázni, erről a tervemről letettem. Amikor megbeszéltük az interjút, jutott eszembe, hogy a legjobb helyen talán nála lenne. Jó volt látni a gyermeki örömet felcsillanni a szemében, alig akarta elfogadni. Azt hiszem a legjobb helyre került!

Felkészülési nehézségek – féktárcsák

2008. október 28., kedd

Habár a kocsi még csak a karosszériásnál pihen, az ottani szétszedésekor már felhívták rá a figyelmemet, hogy a ahhoz, hogy átmenjen a vizsgán fékekre lesz szükségünk.

Szerencsére a hátsó dobfékekhez majdnem minden alkatrészből van tartalékunk, a négy dobból kettő biztosan felszabályozható lesz, a legjobb fékpofák pedig kaphatnak új bevonatot. Az kézifék bowdenje valószínűleg cserére szorul, amit le kell majd gyártani.

Az igazi kihívást azonban nem is ez, hanem az első tárcsafékek okozzák. Féknyeregből szerencsére van két tartalékunk, így ha azzal gond volna a cseréje nem okoz különösebb problémát. A betétek azonban teljesen megették már a tárcsákat és abból pont nincs tartalékunk. Ezekből tehát mindenképpen újra van szükség.

Természetesen első dolgom a nagy magyar autókereskedéseknél keresgélni. Szerencsére a nagyok tartanak illetve tudnak szállítani megfelelő tárcsákat és betéteket is. Egy apró probléma azonban akad ezzel, nevezetesen az ára. A legolcsóbb helyen is 13.000 forint körül mozgott egy darab tárcsa ára, a hozzá való fékbetét párja pedig körülbelül 7.000 forint lenne. Ez azt jelenti, hogy csak az első fékek javítása 40.000 forintot emésztene fel az amúgy elég szűkre szabott költségvetésből.

Alternatív megoldásra van tehát szükségünk. Angliában amúgy is olcsóbban lehet hozzájutni az alkatrészekhez, meg eleve ott gyártották megnéztem hát az e-bay-en. Új MG Montego-hoz készített sport készleteket találtam azon az áron amin itthon a másodvonalbeli gyártókat megkaphattuk volna. De erre rájönne még a szállítás, így az is elfogadhatatlan. Mivel azonban nem kapkodják el a készleteket alacsony indulóárú liciteket kerestem. Találtam is 10 font induló áron (+20 font szállítás Anglián belül) teljes fékkészletet. Nővérkém licitált nekem és ennyiért el is hozta, illetve fogja hozni, amikor nemsokára hazajön. Mivel a tárcsák közel 10 kilót nyomnak, és ő amúgy bőrönd nélkül jött volna a poggyászdíj lesz a szállítási költségünk.

Csak remélni tudom, hogy nem lesz szükség nagyon speciális Austin alkatrészekre, mert sajnos ez az út nem lesz többször járható.

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).