Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Forgalmi engedély – utolsó (?) felvonás

2008. december 29., hétfő

A karácsony előtti sikertelen roham után a Központi Okmányiroda bürokratikus szervezete ellen, a mai reggel jobb felszereléssel ismételten nekifutottam az ügyintézésnek. Ezt mintegy az afrikai határátlépésekre edzésképpen is fel lehet fogni. A következő szakaszokon kell ugyanis ilyenkor keresztülverekednie magát az embernek, akit ósdi kocsival áldott meg a szerencse.

  • 10 óra előtt sorban állás az épület előtt, a bejutásért, kb. 50-dik helyről indultam a rohamban mivel 9:45-re érkeztem
  • kapunyitás után feljutás a megfelelő sorszámosztóhoz, gyorsasági szakasz, a helyismeret előnyt jelent, mert akkor nem kell a portást faggatni, hogy merre is kell menni, ezen  a szakaszon kiesnek a mezőnyből azok, akik nem gépjármű ügyet intéznek, így feljutottam a 29.-ik helyre, innen már  eldöntött a sorrend csak a túlélésért kell küzdeni,
  • az első türelmi szakasz a jegykiadás, mivel kevés ügyintéző van, limitált számú jegyet adnak ki, amint az elfogy engednek be újabb embereket. Az első tízbe nem fértem bele, de a második körben bejutottam a jegyesek irigyelt táborába. Ez azért sikerült így, mert a többjárműves embereket átirányították előlünk, így egy rövidebb sorba kerültem.
  • a második türelmi szakasz már nem kötöttfogású sorban álló, hanem szabadon választott várakozási formában tölthető el, én a kávézós telefonálós verziót választottam közben csevegve a sorstársaimmal,
  • 11:50 körül kerültem sorra, egy igen stresszes adminisztrátor hölgyhöz, aki majdnem elzavart a kupac papírommal. Az ilyen alkalmakra tartogatott “nem én szartam a nadrágomba” arcommal és karizmámmal (megdobtam a kritikus értéket) sikerült megváltoztatni és átváltott szívélyes üzemmódba. Pillanatok alatt elintézte és kitöltötte a papírokat, és átadta a belépőt a harmadik türelmi szakaszra.
  • A harmadik türelmi szakasz belépője két befizetni való csekk volt, amivel lefutottam az épület postájába, ekkor már 12:03 volt, így pont két versenyzőbe futottam bele akiket 12:01-kor már feltartoztatott a rettegett “Ebédidő” tábla. A postások hallhatóan dolgoztak bent, gondolom az év végi zárást csinálták. 12:20-kor bezárták a hivatalt és elsiettek. Ez volt a pszichológiai próba, sok edzett férfi szemében könnyek jelentek meg, hiszen ha még csak most mennek ebédelni akkor az legalább fél óra! Ennek ellenére 12:27-kor ismét megjelentek, kinyitották az ajtót és 12:30-kor már a csekkel futottam visszafelé a lépcsőn a hivatalba.
  • …ahol az “Ebédidő” felirat remegtette meg a térdem. Az ügyintézőm azonban pillanatok múlva kikukkantott, hogy visszaértem-e? És befutottam a célba!!!

Kezemben a gyönyörű ropogós forgalmi 2010. decemberéig! Már szinte sajnálom, hogy másfél hónap múlva a kocsi ki lesz vonva forgalomból.

Megoldandó feladatok

2008. december 27., szombat

Összegyűjtöttem a jelenleg előre látható feladatokat a kocsi felkészítésével kapcsolatban.

  • CB rádió beépítése 1
  • Kürt javítása 1
  • Fényszóróállítás 1
  • Központi zár
  • Forgalmi engedély
  • Futóműállítás
  • Kipufogó
  • Matricázás
  • Fűtés
  • Kartervédő
  • Olajgomba
  • Külső visszapillantó
  • Belső visszapillantó
  • Hátsó ablaktörlő

CB rádió beépítése

A szép CB-nket még be kell pakolni a kocsiba. Úgy néz ki, hogy a rádiósmagnó üres helye alá lehet legegyszerűbben beépíteni, de lehet, hogy felfogatom a tetőkárpitra. Ez utóbbit csak akkor, ha nem lóg nagyon be a képbe. Az antenna, mivel a tetőcsomagtartó használatát elvetettük szépen a tető mértani közepére kerül majd. Ennek nekilátok holnap, a kürttel a fényszóróval és a központi zárral együtt.

Frissítés:

Az antennát felszereltem és elrejtettem a drótját.

Kürt javítása

A kürt nem működik, ezt mindenképp meg kell vizsgálni és minél hamarabb orvosolni. Lent maradt Egerben egy ótvar nagy pótkürt lehet, hogy azt fogja megkapni.

Frissítés:

Szétkaptam a műszerfalat, annyi kábel van benne, hogy elő kell vennem a kézikönyvet egyesével beazonosítani, melyik csatlakozóról lehet szó. Ez is el fog tartani egy darabig.

Frissítés:

A kapcsoló úgy néz ki, hogy rendben van, meg kell nézni a másik végéről.

Frissítés:

Kész

Fényszóróállítás

Apróság, de már előre látom a szívást. A kocsi háta ugyanis jócskán a gyári magasság fölé lett emelve, emiatt a fényszórók erősen lefelé világítanak. Tartok tőle, hogy nem lesz elég a gyári beállítási lehetőség vége sem a normál világításhoz. Ez esetben akkor egy kicsit át kell majd építeni a világítást.

Frissítés:

Saccra állítottam rajta, most sokkal jobban néz ki a fénye, de ezt még finomítani kell.

Központi zár

Bosszantó dolog, hogy a korábban működő zár egyszerre így feladja. Nem lenne vele semmi gáz, csak a jobb oldali ajtóban nincs zárösszekötő emiatt csak belülről kézzel lehet nyitni és zárni. Meg megálláskor nehogy már mindig körbe kelljen rohanni csukogatni a kocsit!

Frissítés:

Szétkaptam a bal ajtókárpitot, két azonos stoki volt benne (az ajtócserénél benne hagyták pár éve a régi kábeleket is) megcseréltem. Most megy a központi zár, csak nem csukja az ajtókat a csomagtérajtó kivételével. Jobb oldalon nem is csinál semmit, a bal hátsó ajtó meg szimplán akad. Szét kell kapnom a maradék három ajtót is és egyesével megnézni mi a gáz.

Frissítés:

Pár csatlakozó rosszul volt visszarakva, de megoldottam.

Forgalmi engedély

Hétfőn első dolgom a Központi Okmányirodában elintézni a forgalmit. Az  átiratáskor nem cserélték le a kétlapos régi forgalmit, mivel nem volt érvényes műszaki, addig amíg az nincs addig nincs papír. Most se kéne nagyon, de a rendőr ha megállít nagyon sokáig kell magyarázkodni, hogy miért egy nagy zsák papírt mutogatok az egy slejfni helyett.

Frissítés

Végigküzdöttem magam a sorbanállás istenét tisztelő szekta által megszállt Központi Okományirodán. Van papírunk!

Futóműállítás

A szerelőnek nem volt hozzá mérőpadja, ezért el kell vinni szakműhelybe. Ez nagyon fontos, mivel  jelenleg ki akar törni a kocsi, és nem szeretném, ha a rendbe rakott futómű új alkatrészeit ilyen piszlicsáré dologgal vágnám haza. Tehát hétfőn a kocsi második útja a futóműszervíz lesz.

Frissítés:

Kedd délre kaptam időpontot, amikor csodásan összerakták a futóművet.

Kipufogó

Bár a kocsi rendelkezik érvényes zöldkártyával, egy kicsit zavaró, hogy a kipufogógázok nem hátra, hanem középen fölfelé távoznak a rendszerből. Az illesztéseknél ugyanis egy kicsit laza a kipufogó és fújja a füstöt. Ez nem tesz jót  a motornak sem, mivel a vezérlés elállítódhat tőle. Tömítőpasztát kéne szereznem, de már két boltból elhajtottak, hétfőn a harmadik dolgom lesz.

Frissítés

Sikerült találni egy boltot ahol adtak pasztát. Körbekentem a hibás részeket, most jónak tűnik. A pasztát legalábbis elvisszük magunkkal

Matricázás

Mivel már szinte biztos, hogy a kocsi nem lesz lefújva, amint időm engedi felragasztom a kötelező szponzori és rajtszám matricákat.

Frissítés

Felragasztottam  a matricákat. Másnap a szél le is tépte a jobb oldali rajtszám matricát. :(

Fűtés

Bár Egerben még ment a fűtés a mai napon csak hideget fújt a kocsi. Meg kell nézni, hogy elakadt-e valahol a bowden. Nem túl gáz a sivatagban, de ha az Alpokon át -10 fokban kell hajtani akkor kékre fagyunk.

Kartervédő

Mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy rá tudunk-e szerelni egy karter, de legfőképp olajszűrő védő lemezt a kocsira, mert ha leütjük az olajszűrőt egy kövön, akkor nem fogunk túl sokat haladni. Józsi bá, (sógor apósa) esetleg kalapál rá egy darab lemezt Egerben.

Olajgomba

Az olajnyomás visszajelző gomba nincs berakva, lentmaradt Egerben. Azért el kell ugranom, és becsavarni.

Külső visszapillantó

Az elektromosan állítható tükör jelenleg csak sivít, de nem állítható (csak a bal, a jobb visít és működik) Most nem gond, mert hidegben stabil, így kézzel beállítható, de melegben lötyög és elmászik a beállítás. Szét kell kapni megnézni javítható-e, ha nem akkor pedig megoldani, hogy legalább ne másszon el.

Belső visszapillantó

A belső visszapillantó némi holtjátékkal mozgatható. Emiatt beállítás után kb. 5mm-errel bekókad,  hogy csak a hátsó ülést lássam. Ezen javítani kell, mert terveink szerint nem lesz ott semmi olyan amit érdemes lenne nézni.

Frissítés:

Nem rezonál csak fittyed, és ha a lekókadt állapothoz állítom be, úgy marad. Középen meg amúgy se nagyon akarunk hátranézni, mert tele lesz a csomagtartó.

Hátsó ablaktörlő

Na ez aztán rohadtul nem érdekel. Az előző tulaj szerint pár éve ott van az ablak közepén, mert beállt a motor.

Új forgalmi engedély

2008. december 23., kedd

dsc00681Karácsony előtti utolsó munkanapon még beugrottam a kedvesemmel a központi okmányirodába, hogy elintézzük a forgalmi engedélyét. Persze egy óra körül értünk oda, amikor már nem lehetett jegyet se kérni, de a srácon látszott, hogy beengedett volna, ha minden ott lett volna nálunk. Természetesen nem volt.

A hátsó rendszámtáblát is be kellett volna vinni, ami pedig kellett volna, hiszen a műszaki állomáson a forgalmi hiányában nem rakják rá a matricát. Szerencsére a két ünnep között nyitva lesz az iroda, így még az idén remélhetőleg el fogom tudni intézni a dolgot. Azóta már le is kaptam a rendszámot, és szépen le is mostam nehogy panaszkodjanak rá az irodista kisasszonyok.

Átiratás

2008. április 28., hétfő

Az előző bejegyzésben leírtak után már tudtam, hogy nem lesz egyszerű a kocsi papírjainak az elintézése. Mint írtam megkértem az egyik kedvenc unokatestvéremet, hogy ha tud, akkor segítsen már az ügyintézésben. Csütörtökön visszahívott és adott egy kapcsolatot, aki szerinte tud ebben segíteni. Amint felhívtam az urat, akit inkább nem neveznék meg, mivel kicsit a munkaidejéből szakított számomra némi időt, rögtön lebeszélt arról, hogy a műszaki vizsgát “megoldjuk okosban”. Ennek örültem, mert az ilyen megoldásokat amúgy sem szeretem. Helyette egy másik megoldást javasolt, amihez megkérdezte a Központi Okmányiroda ügyintézőit, mivel éppen ott volt. Kisvártatva visszahívott és adott egy másik variációt, amit az ügyintézők javasoltak. Ennek megfelelően ma a Központi Okmányiroda előtt kezdtem a napot a kanyargó sor végén.

(tovább…)

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).