Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Ózd-Bamako Express Kiffában

2009. január 28., szerda

Ma sikerült szakadozó műholdas telefonon beszélnem az Ózd-Bamako Expressből Borbás Péterrel. Jó hallani, hogy mindhárman megvannak és vidáman haladnak Bamako felé.

A mai táv Nouakchott és Kiffa közötti 600 km nem a leghosszabb, de talán az egyik legkimerítőbb és a technikát leginkább igénybe vevő része a túrának. Ma még azok a versenyzők akik a túra útvonalon mentek is megszenvedtek a tereppel. A mai versenyszakasz is kegyetlen volt, mindenki alaposan ki is fáradt benne, talán ezért is van, hogy ilyen kevesen jelentkeztek. Ma ismét együtt táborozik a túra és a versenymezőny, így jókora bulira lehet ma számítani  a katonákkal körülvett táborban.

Ma a sivatagi táj fokozatosan átadta a helyét a szavannának. Egyre nagyobb az állatállomány, amit abból lehet megállapítani, hogy az út széle tele van szamár, tehén, teve tetemekkel, amik oszlási bűze még a gyorsan haladó kocsikban is borzasztó. Kicsit kiábrándító , hogy minden település bűzlik, úszik a szemétben és ellepik a legyek. A szegénység szívbe markoló, a települések egy részén áram sincs, de többnyire a vízellátást is csak poshadt kutakból tudják megoldani. A katonai jelenlét is nyomasztó, esetenként akár 1km -re egymástól is belefutottak ellenőrzőposztokba, szerencsére a szervezők ezt jól megoldották így könnyen áthaladtak az autók.

A mai út egyik legkomolyabb szakasza egy fennsíkra feljutás volt. Hosszú kanyargós út után, a félsivatagos, homokos táj fölött eléjük tárult a végtelen szavanna.

A csapatok között komoly összetartás alakult ki, az indulásnál is meglévő Ózd-Bamako Express és Kuzin Team gyakran együtt vizsgálja át a járműveket, szerencsére eddig komoly beavatkozási igény nélkül. De ehhez a csoporthoz gyakran csatlakozik a Vörös Csepel, a Hummer és a MAN kamion és a 333-as motoros is.

Péter beszámolt arról, hogy a 333-as motoros sikeresen beérte őket és a tegnapi napon már kicsit kipihente magát. Az 50-es csapat váltója elromlott, a legutóbbi állapot szerint egy helyi szakember egy másik váltó szerkezetét próbálja beépíteni a váltóházba.

Pihenőnap Nouakchottban

2009. január 27., kedd

Az ózdi csapatból ma ismét Doki hívott fel a műholdas telefonon.

A mai nap pihenésre van fentartva, ennek ellenére pár túracsapat már elindult a következő megálló Kiffa felé. Többek között a Fábry Sándort fedélzetén tudó mentőautóval a Charity March csapat is a rövidítést választotta. Mivel a holnaputáni szakaszt néhányan kihagyják a nehéz terep miatt így az első csapatok várhatóan már csütörtökre befutnak a mali fővárosba Bamakoba.

Tegnap a fő szervező Szabó Gál András (alias Villám Géza) a helyi fegyveres erők képviselője, valamint a turizmus önjelölt muftija figyelmeztetett mindenkit az úton várható nehézségekről, valamint a kölcsönös baráti stb.-ről is esett pár szó.

Több versenyző is átnyergelt a túra útvonalra, mivel a speciál szakaszokat már csak a különlegesen felkészített terepjárók tudják leküzdeni, a pontversenyben már kialakult a behozhatatlan hátrányuk. A játék örömét, ami a verseny eredeti célja volt pedig teljesen elrontották a feladatokat megrongáló versenyzők.

A holnapi napon kezdődik meg Mauritánia déli településein az adományok kiosztása, az ózdi csapat és a Kuzin team első megállóként egy iskolát tervez felkeresni, ahova több csomag füzetet, írószert és egyéb ajándékokat hoztak. Ezzel végre elkezd csökkenni a terhelés a kocsiban.

10. napi merítés

2009. január 27., kedd

A túrázók mai napja a pihenésé. Ma Nouakchottban bevárják a lemaradozókat, kicsit kipihenik magukat és összegyűjtik az erejüket az utolsó nagy küzdelemre a szavannán keresztül. Emiatt a csapatok egy része kempingben, míg a többiek különböző szállodákban pihennek.

A verseny épp most a legkeményebb. A Szaharai szakasz egy korábbi Dakaros útvonal része, a szervezők 12-16 órás menetidőt írtak. Több csapat pl. a Universiteam neki se vágott, hogy megkíméljék a kocsikat. Az eligazításon közölték, hogy néhány versenyző megrongálta a geo-pontokat, ami miatt a később érkezők számára lehetetlen lett pár feladat elvégzése. Sajnos a tettes nem került elő, de meg is lincselték volna azok, akik emiatt nem vagy csak sokkal lassabban tudtak távokat teljesíteni.

Kuzin1 Nouakchottból, 2009.01.26.

“Minden okes. Nouakchottban ulok egy netcafeban kicsit nehez potyognom, mert a billentyuzet kiosztasa tragikus A tengerparton satrazunk ket napot egy campingben, a hivatalos utvonal elott jarunk egy nappal, mert tegnap nem mertunk lehajtani a tengerpartra, ahol a hivatalos tabor lett volna a nap ezerrel sut, nagy a kaosz az utcan. a kuzin2 is jol van, Szergej is. Uzemanyagtartalekunk meg kb 100 literes, holnaputan reggel megyunk tovabb deli iranyba az aszfaltozott utak igen jok, a kozbiztonsag nagyon jo.”

A Bud Spencer team kicsit leamortizálódott, a kipufogó lemorzsolódott, a tolóajtajuk beragadt. Ez nem okoz számukra akkora problémát, mint a kúltúrsokk ami akkor érte őket, amikor a svéd bikiniválogatottat felváltotta a mauritán válogatott csadorban. Igyekeznek kiheverni a csapást.

gojo

A szervezoktol kapott hirek szerint a holnapi Atar-Tidijkda szakasz a rendelkezesre allo informaciok szerint ugy lesz megtartva ahogy az itinerben elozetesen megadtak.

Helyi ido szerint este 9 orakor kaptam a hirt a Sportime csapatatol, hogy mindket hataron at tudtak jonni, a kamionnal egyutt, ami azert erdekes, mert a hatar mind Marokkoban, mind Mauritaniaban delutan 5 korul bezar masnap reggelig.

Evii21, Jan 26, 2009 11:02pm

Az 55-ös Tik-Tak Team, a 71-es Bama Corporation, és a 82-es Dream Team jól van, kemény homokos részen mentek egész nap, nem is állt másból a nap, csak ásásból. Nem mentek be az esti célba, találtak egy 4 csillagos szállodát, úgyhogy most végre pihennek egyet. A holnapi versenynapot kihagyják, de az esti célba bemennek, és holnapután folytatják a versenyt.

Assi, Jan 27, 2009 12:12am

HUMMER Racing Team (Míla ma bepótolta az eddigi lemaradást, én meg fordíthatok)

Túléltük a következő négy napot!

Prágától már majdnem 8000km-t tettünk meg és csapatunk hat autója az első húszban van. A hetedik is ott lenne, ha rögtön az első napon el nem vesztette volna a feladatlapot és azóta is próbálja ledolgozni a 60 pontos hátrányát.
Napjaink annyira telítettek, hogy élményeink egyetlen hosszú napba folynak össze. Megoldani minden feladatot és az időlimitet is betartani gyakorlatilag lehetetlen. A nemrégi esőzések és áradások eredményeként sok feladat megfejtése olvashatatlan vagy sérült, így keresésükkel feleslegesen sok időt vesztegetünk.

Megpróbálom ott folytatni, ahol a múltkor abbahagytam. Hol is?…Ja, Foum Zgid! Fáradtságom számlájára írható, hogy elfelejtettem leírni az aznapi élményeinket. Homokdűnék, homokvihar, jól elrejtett geocaching feladatok, vagyis elrejtett ládikók, ahova a napi feladatok megoldásával jutottunk.  Most egy elveszett városban volt a homokdűnék lábánál. Éppen, amikor megtaláltuk, annyira felerősödött a homokvihar, hogy a további 30km-t egymástól max 50 méterre lemaradva tettük meg, hogy el ne vesszük egymást. A kemény terep csak nem akart javulni, így egymás után előztük meg a versenyzőket. Mindenki aki a visszapillantóban meglátta a hét H2 lavináját, inkább félrehúzódott az útból. Kicsit túloztam, de tényleg a fair-play-nek megfelelően senki sem tartott fel feleslegesen minket. Az egyik pont fele közeledve egy völgyben egy tengelyig elmerült Toyota Hiluxot húztunk ki a sárból. A sár felszíne száraznak tűnik, de ez csak egy vékony törékeny réteg, ami alatt fél méter mély sűrű sár leselkedik. Öt perc csörlözés után folytattuk utunkat. Így igyekszünk segíteni, ha kell. Fizetségünk ezért mosoly és baráti vállveregetés, amiért igaz semmit nem vehetsz, de örülsz hogy segíthettél és pont ez a szellem, ami ennek a versenynek a lényege.

Foum Zgid – Assa

Ez a nap az előzőhöz viszonyítva nem volt nehéz. A Tata melletti Aguelliz falucska meglátogatásával színesítettük meg. A helyi iskolának hoztunk ajándékokat. Füzetek, tollak, ceruzák, ruhák és egyéb holmik találtak itt új gazdára. Egy hegyi patakocska folyása mentén jutottunk fel a barlangba, ami a következő feladat megoldását rejtette. Utána elindultunk az aznapi bivakba, Assaba. Gyorsan leellenőriztük a kocsikat és alvás, mert reggel hatkor indulunk.

Assa – Smara

Az aknamezők miatt ezt a napot még világosban kellett befejeznünk. Az első órában kemény piszten, homokos folyómegrekben haladtunk 110-es átlagsebességgel. Utána megakadtunk két feladat megoldásánál. Sajnos dolgavégezetlenül folytattuk utunkat egy óra elteltével. De ezzel nem voltunk egyedül. Egész nap igyekeztünk a gyors tempót megtartani, hogy még világosban érjünk az aszfaltra Smara előtt. Egy impozáns kiszáradt sóstóban csináltunk néhány szép képet és folytattuk utunkat benne további 5 km-en át. Mikor a sáros rész előtt jobbra fordultunk volna egy felborult versenyautót láttunk meg. Az egész csapat természetesen megállt. Gabóca, mint profi nővér megvizsgálta mindhárom balesetet szenvedett csapattagot. Szerencsére semmi komolyabb sérülés nem volt, csak néhány karcolás. Mivel a pickupról a borulást követően leszakadt a laminát platódoboz és a tetőcsomagtartó, ezért a csapat holmiját autóinkra raktuk fel. Szerencsére a késlekedés ellenére is még napnyugta előtt a táborba értünk. Ott leadtuk a srácoknál a holmijukat, majd kocsijaink és önmagunk karbantartásába kezdtünk. Kedvenc áldomásunk, a “dobré osvěžení” (jó felfrissülést) sokadik felhangzása után, asztalunkhoz további szlovák, magyar és holland csapatok csatlakoztak és sok „dobrrrjééé ošžvjeetijení“ felkiáltás mellet hajnal kettőig szórakoztunk. (fordító megjegyzése – Bútor is tudna erről mesélni, bár Gabóca mellett nem csodálom) Megtehettük, mert másnap egy hosszú, de könnyű szakasz várt ránk Smaraból Layonnen keresztül a 750km messze lévő Tropic of Cacer, vagyis Ráktérítő felé az Atlanti óceán partjára.

Smara – Tropic of Cancer

Az út fárasztó volt, de nem túl érdekes. Talán  két pontot érdemes említeni. Az egyik, mikor egy betűt kerestünk egy hajóroncson a patron. Az volt a vicc, hogy aki meg akarta fejteni a feladatot, annak be kellett mennie a vízbe és bár kezdődött az apály, így is a hajó körül 1-2 méter mély víz volt. Csináltunk mégnéhány szép képet, segítettünk András 504-es Peugeotját kiásni a homokból, utána elindultunk Dakhla felé. A végén még egy mentőakciónk volt. Az út mellett, immár sötétben állt Dr. Kőnig János quadja. A lerobbant quad okozta a problémát. Végül egyik autónkról leszedtük a pótkereket és a quad első tengelyét az ütközőnk magasságában hozzáerősítettük a H2-hez. Utána ez a kocsi lassan, egy másik által követve elindult az esti táborba, ami innen még 170 km-re volt. A quadmentők: Jestřáb – Háša és Beránek – Sobotka (109 és 112). A quad vezetője pedig beült hozzánk és elindultunk a maradék három feladatot megoldani. Egy ideig megpróbáltuk már sötétben megkeresni a forró forrásokat, de az idő ment és jobbnak láttuk az off-road szakaszt befejezni. Éjjel egy körül hajtottuk álomra fejeinket.

Tropic of Cancer – Bou Lanoar

A reggeli eligazításon, hajnali ötkor többek között csapataink is megkapták a “Nap hőse” díjat. A díjazott csapatokat őszinte taps várta a reggeli eligazításon. Utána kocsijainkba pattantunk és a lehető leggyorsabban elindultunk a Mauritán határ felé. A bürokratikus papirozás után kb 2,5 óra alatt az elsők között értünk át Mauritániába. Az célbaérés két feladat megoldásával gond nélkül ment.

Most vár ránk a legnehezebb rész…. meglátjuk mi lesz, megpróbálunk majd friss hírekkel szolgálni.
Míla Janáček
Nouadibou, Mauretánia 25. 1. 09, 18:00h, 25 st.C :-)

Ózd-Bamako Express Nouakchottban

2009. január 26., hétfő
Nouakchott (Google Maps)

Nouakchott (Google Maps)

Ma a műholdas telefonon jelentkezett be Dr. Perneki-Simonsits Attila, az ózdi csapat Dokija, és üdvözletét küldi mindenkinek aki itthon követi az eseményeket.

A mai napot a Budapest-Bamako Beach-en töltötték volna a hivatalos kiírás szerint, de mivel azt kétkerékhajtású autóval megközelíteni nem javasolt, inkább a Nouakchott-i pihenést választották. Mivel igen érdekes kissé hasraütés-szerű a helyi árképzés, és a csapatokra, mint komoly bevételi forrásra tekintenek a helyiek az este a sátorozást választották. Ekkor tapasztalták meg, hogy bár napközben már nyári idővel találkoztak, de az éjszakák még mindig igen hűvösek arrafelé is.

A tegnapi napon több más csapat is a Nouakchott-i pihenést választotta, így a teherautók nagy része, természetesen Kuzinék és több versenycsapat is csatlakozott hozzájuk. Kuzinék jól vannak, pár apróbb mechanikai probléma adódott csak a kocsival, amit részlegesen megjavítottak.

A “fura” vagy “klasszikus” Bamakos csapatok közül összebarátkoztak a lengyel Tico két bátor utasával. A barátkozás apropóját egy törött karter jelentette amit az ózdi csapat közreműködésével sikerült orvosolniuk, remélhetőleg nem csupán átmeneti jelleggel. Mint kiderült a Ania és Bartek Ózd lengyel testvérvárosából jöttek, így újra értelmet nyert a”Polak-Wenger dva bratanki, ido sabli, ido sklanki.” mondás.

Doki megvizsgálta a német versenyzőt akinek tegnap összevarrta a kezét jól van, rendben gyógyul.

Rákérdeztem a Kacsára és a Trabantokra, de sajnos Spanyolország óta nem találkoztak velük.

9. napi merítés

2009. január 26., hétfő
Homokátfúvás a sivatagban (Citroen DS)

Homokátfúvás a sivatagban (Citroen DS)

Rolli mindenre kiterjedő beszámolója a fórumról:

-A Bud Spencer Bamako Team este már Nouadhibou városában volt, láttak több száz szerelvénybõl álló vonatot,tettek egy röpke 100 kilcsis kitérõt,este pedig meghallgatták Idomu beszámolóját,aki befolyásos emberekkel tudatta a Bamakosókkal ,hogy biztosnágban vannak és üdvözlik õket.Estére befutottak hozzájuk a Ruti-Lukiék, vmikor késõbb pedig a Melyik csapat is.

-21:30 körül a Bama Co. csapat szerencsésen, 2 és fél óra alatt átjutott a határon,már ittak is az “ablakmosó folyadékból”…..:)

-A Discovery Team tegnap délben átjutott az aknamezõn,Mauritánia határából jelentkeztek be,szülinapot ültek tegnap,legalábbis lélekben,hiszen Végh Józsi szülinapja volt.

-A Beer Team tegnap 4-kor átlépte a határt.

-A GO-GO BAMAKO TEAM remekelt és tegnap megtartotta vezetõ pozicíóját.

-A Lusteenet Bamako Team oladlán a következõ izgi sorok olvashatók: “Ma nagyon korán keltünk, hajnali 4:30-kor. 5-kor már eljrajtoltunk és 300 km megtétele után értünk a határra. A kilépés öt órás procedúra volt, több ember, több ellenõrzés, több iroda és persze mindenhol adjunk ajándékot… Hát igen, adni öröm… :)

-A Roppant Team szintén ajándékozgatott,de a 11. helyen állnak a Szaharában.Hajrá!

-A Hungarikum Team szintén halad,de kiemelték,hogy a lengéscsillapítók állapota katasztrófális.

-A Szászvári Rally Team az elõzõ este éjjel háromig szerelt, de tegnapra összerakták a Passatot és délután négy körül, már Mauritánia felé robogtak.

-Az UniversiTeam szintén Mauritániában van.

Vasárnap délután 5-kor a versenyzõk többsége már Mauritániában várja az igazán kemény sivatagi etapok kezdetét.

(tovább…)

8. nap merítés

2009. január 25., vasárnap

Ma nem vagyok a saját gépem közelében, így viszonylag rövid lesz az összegés

A legfontosabb, hogy az adományokat szállító Hercegh Specialtransport kamionja, rengeteg segítséggel és utánjárással átjutott a határon és azóta megállíthatatlanul száguld a mezőny után. Reggel11 -kor már Agadirtól 100km-e van a kocsi. Sajnos nincs kísérőautó, ami nélkül a Nyugat Szaharai szakaszra veszélyes elindulni. Nagyon aggódom miattuk, de bízom benne, hogy a legrosszabb szakaszon már túl vannak!

gojo, Jan 24, 2009 11:45pm

Ugy tunik hogy a mai nap sem telik el erdekes esemenyek nelkul. A versenykategoria resztvevoi, ma Dakhlaban, nyugatszahara “kozpontjaban” ejszakaznak, az etap vegen. Mivel ez egy kb. banan alaku felsziget, igy a felsziget es a kontinens kozott egy majdnem sik terulet helyezkedik el, ami dagalykor laguna, apalykor pedig osszekoti a felszigeetet a kontinensel. Ma delutan 8-10 csapat, ezen a lagunan probalt meg ejutni a  felszigere a kijelolt aszfaltut helyett, es elsulyedtek a felazott homokos lagunaban. A szervezok, most probalnak olyan megoldast talalni amivel az autok kimenthetok, mert ha jon a dagaly akkor veszelybe kerulhet az emberelet, a technika. Valoszinuleg teherautok segitsegere lesz szukseg hogy kimentsek a bajba jutott csapatokat. A dolgok allasarol, friss informaciokkal reggel szolgalhatunk.

gojo, Jan 25, 2009 11:29am

A tegnapi beragadt 8-10 auto az ejszaka es a reggel folyaman kiszabadult a laguna fogsagabol, koszonheto ez a DB Teamnek, es meg nehany csapatnak. A szervezok, es a versenyzok, most a Marokkoi Mauritan hataron allnak a delelotti turnusban, hogy kilephessenek marokkobol, es a taposoaknakkal beteritett senkifoldjen athaladva belepjenek mauritaniaba.

A Sportime csapata pedig halad Dakhla fele, hogy az idolegesen megjavitott autojukba, megfelelo megoldast tudjanak talalni ahoz hogy folytathassak a versenyt.

Evii21, Jan 25, 2009 12:47pm

Az 55-ös Tik-Tak Team, az 58-as Miq Team most mennek át a határon, együtt fognak tovább menni. A 82-es Dream Team is ott van valahol. A 71-es Bama Corporationnak valami széfbe beszorult az útlevele, gps-e, nem tudni hogy eltudtak e már indulni.

Ózd-Bamako Express B2 Beach felé

2009. január 25., vasárnap

Ma már a műholdas telefonról jelentkezett be Borbás Péter.

Tegnap Nyugat-Szahara átszelése után a Marokko-Mauritán határon kis konvojban keltek át a kocsik. A határátkelő megtalálása és az átkelés elég trükkösre sikerült. A két ország között teljesen járhatatlannak tűnő senkiföldjén kerestek utat maguknak. Ha kaland akkor legyen kaland alapon nem béreltek maguknak guide-ot, de így is sikeresen átkeltek.

A tegnapi napon egy arab mutogatta nekik a Redworks csapat útleveleit, hogy megtalálta és leadja a legközelebbi rendőrörsön. Sajnos nem sikerült meggyőzniük, hogy átadják majd ők, emiatt a Redworks egy kicsit parázhatott. Szerencsére több telefonálgatás és levélváltás után sikerült a helyzetet megoldani!

Egy kocsi eltévedt a határ és a táborhely között, akiért a H1 ment vissza. A Vörös Csepel nehezen talált a határhoz, így már csak sötétedés után ért a táborhelyre, ahol ismét együtt volt a túra és a versenymezőny.

A 333-as motoros lemaradt a többiektől, jelezte, hogy a motorja elromlott, de a helyi szerelők megoldották a problémát. Elindult utánuk, de a legfrissebb híreik szerint a GPS is tönkrement időközben, csak remélni tudják, hogy az utat követve utoléri őket.

A táborban Idomu, a helyi turisztikai miniszter fogadta a mezőnyt, biztosította őket országa vendégszeretetéről, minden segítséget megígért a futam számára. Felhívta azonban a figyelmüket, hogy lehetőleg ne térjenek le a kijelölt útvonalról. Este Doki átkötözött egy kézsérülést, de komolyabb problémával nem találkoztak.

Hajnalban az imám ébresztette őket, gyorsan felcihelődtek és elindultak a ma esti B2 Beach party helyszíne felé. Most már igazi homoksivatagban haladnak, az ebédjük közben végig csikorgott a foguk alatt a homok.

Ma este reméljük még a dagály előtt odaérnek a B2 Beach-re, és az egyedülálló B2 partyn részt vehetnek.

Ózd-Bamako Express Dakhlában

2009. január 24., szombat

Délután sikerült beszélnem Borbás Péterrel az ózdi csapatból. Eddig 6100 km-t tettek meg az útból és a jelenlegi számításaik alapján még 2250 km van hátra a célig.
Beszámolójuk szerint a tegnapi nap legkomolyabb kihívása nem az út, nem a táborhely megtalállása, hanem a bejárat megtalálása volt. Másfél órát keringtek az itinerben megadott hely GPS koordinátája körül, látták a már letáborozott csapatokat, de a bejáratra nem sikerült rálelniük. Ezt problémát a 228-as csapat oldotta meg, akik meghallották a rádiós segélykérést és kimentek és besegítették őket a táborhelyre. Mivel a keringés után a Kuzin csapat is odaért a táborhoz, őket már nem kellett bevezetni. Sátort vertek, jól vizsgázott a kocsiban az ágy is. Az itthonról vittekből esznek. Mindenki egészséges és a csapatok között sem volt senkinek különösebb problémája.
A srácok jót pihentek éjszaka, így lemaradtak a Kuzinék másnap reggeli indulásáról. A tábor mellett levő mocsaras részen elásta magát a G’Roby Unimog Team (278) és egy MAN (291) (őket Leesbian néven találtam meg, de az a kiírás szerint egy Suzuki SJ410, tehát a szám nem biztos) ) is. Többen megálltak segíteni az elakadt járműveknek, a teljesség igénye nélkül Jáner Team (248), Fertő Team (235), Vörös Csepel. Ennél a feladatnál már érezhető volt az összetartás amit eddig nem igen volt alkalmuk megtapasztalni. Igaz így is többen köszönés nélkül hajtottak el a megakadt kocsikkal küszködők mellett.
Beszélgetésünk előtt nem sokkal hagyták maguk mögött a Ráktérítőt, ami mellett megálltak és a konvoj fényképezkedett egyet. Jelenleg a Csepel (227) a Fertő Team Hummerje (235) és a kihúzott MAN-nal haladtak közösen a határ felé.
A nap közben egy arab uriember átadott nekik két magyar útlevelet, ami elvileg a Redworks csapat tulajdonát képezte. Azóta izzanak a vonalak és az itthoni szervezőkkel közösen igyekeztünk a tulajdonosokat értesíteni és az útleveleket valahogy visszajuttatni.

7. nap merítés

2009. január 24., szombat

Tegnap az MCG Films (74) duója hatalmas erőfeszítéssel, négy napos folyamatos vezetés után utolérte a mezőnyt. Valenciában a Polgárőrök is csatlakoztak hozzájuk, így az afrikai szakaszt nem egyedül tették meg. Erről hosszabb cikk a blogjukon.

Tan-Tan kapuja

Tan-Tan kapuja (Bud Spencer Team)

A Bud Spencer Team beszámolóját tudom ajánlani mindenkinek. Sok csapatról (Ruti-Luki, Opeles csajok, Pasák, Prompt Pharma, Monobau, Sprint Time, Kocka Lada) írtak. Gond lehet a svéd bikiniválogatottal, mivel Tatooine-t kihagyták a programból. Vagy emiatt fogyott ki az adomány Ruti-Luki-éknál? :-)

A legnagyobb probléma, hogy tegnap pénteken és ma szombaton (iszlám országokban ezek a pihenőnapok) az ügyintézés még a normálisnál is nehézkesebb. Így a Hercegh Specialtransport adományokat szállító kamionja még mindig nem tudta átlépni a határt. A megoldáson még dolgoznak.

Roli mindenre kiterjedő beszámolója, a tegnapi napról

Rövid leszek,mert egész éjjel a kamion megoldásán tököltünk.

-A Bud Spencer Bamako Team pontos mint egy svájci óra,továbbra is mennek,tegnap reggel “Tatujinon” ébredtek és örömmel kostatálták,hogy meglátták az elsõ tevéket…..megjegyzem ,majd a pingvineknek ,hogy fognak a srácok örülni……Szerintük most már igazi Bamakop a dolog,távol a civilizációtol,minden klappol.

-Az Alfa Hím Team gojo tájékoztatása szerint átnyergelt túrakategóriába.Sajnálom,de hajrá!

-A SportTime csapatában A féltengely is eltört az autóban már elmentek háromszáz kilométerre alkatrészért reményeik szerint holnap már újra versenyeznek!Nagy hála azért amit a kamionért tesznek!

-A Beer Team komoly probléma küszöbén….méghozzá elfogyott az itthonról vitt söradag…..dolgoznak a megoldáson.Eddig 4600km-t tettek meg a rajt óta.Ma szeretnének belépni Mauritániába.A TANDEM-el és a Flying Kiwis-el találékoztak útközben,velük minden oké.A DB Team továbbra is az élmezõnyben autózik, folyamatosan a 4-6. helyezés környékén állnak.

-A LusteeNet BamakoTeam tegnap szintidõ alatt beért a célba,semmi gond nincs továbbra se az autóval ,nagyon élvezik a dolgot.Hajrá!

-Az  MCG FILMS TEAM tegnap reggel kegyetlen megpróbáltatások után ,de újra versenybe szállt,hál isten jól vannak!Gyerünk!

-A 4. nap után a Go-go Bamako Team vezet 286 ponttal a versenyben.

-Második helyen a 11. csapat, a homokdune.hu áll 281 ponttal.

-A harmadik helyen a 31. csapat, a King Hill Team áll. Az idén indultak a Bamako-n elõször egy Nissan Navarra-val.

-A nagy esélyesnek számító Ulrich házaspár (Raid Adventure Team) visszaesett a 8. helyre. A továbbra is fájdalmakkal küszködõ Danka Ulrichova nem adja fel, de láthatóan akadályozza a sérülése a versenyzésben.

-Tegnap este 6.-kor a Para Normal Team (52) blogja szerint a  PrimaCo (49), Alisca-Color Team (15), Sivatagi Tigrisek (22) és Akibujt (37) nevû csapatok voltak ott velük a szaharában A többiek rajtszáma nem látszik a sötétben, valamint a mezõny többi része sincs még sehol.

(tovább…)

Ózd-Bamako Express a Ráktérítő felé

2009. január 23., péntek

Az Ózd Bamako Express csapatból ezúttal Borbás Péter jelentkezett be telefonon. A másik két telefon már megmakacsolta magát, a műholdast pedig még nem akarják túráztatni.

A tegnapi napon volt az ért össze előszőr az indulás óta a túra és a versenyútvonal. A Csillagok háborúja Tattooine bolygójának díszletei közé egész este folyamatosan érkeztek a járművek.

Az ózdiak hiányolták a szervezőket, akiktől jó lett volna információkat kapni a futam állásáról, esetleg egy rövid eligazítást kapni. Sajnos nem sikerült találkozniuk senkivel. Hiányolták a mentőautókat is, a táborhelyen nem látták egyik kísérőorvost sem. Nem mintha a rezidens Doki miatt bármi igényük lenne rá, mégis örültek volna a biztosítás látványának.

A táborhelyen bár találkoztak a Vörös Csepellel, de mire odaértek a legénység már aludt, reggel pedig már továbbindultak mielőtt felkelhettek volna. Sebaj napközben úgyis összefutnak. Az éjszaka hidege ellen a csapatok jelentős része alkoholos kezeléssel védekezett több-kevesebb intenzitással és eredménnyel.

A Kuzin team kis késéssel futott be az ózdiak mellé. Komolyabb gondjuk szerencsére nem adódott, de Péter és Attila diagnosztizált egy kicsit kotyogó belső gömbfejet a kormányműben. Komoly gond nem lesz belőle és mivel az ózdiak rendelkeznek tartalék alkatrésszel legfeljebb megejtenek egy cserét.

dscn2726A sátrazás didergősre sikerült, nem csak napközben volt elég hűvös útközben, de éjszakára, mint azt Rejtő regényeiből mindenki tudhatja, ez még tovább is hűlt. Ködös, mindent beborítóan párás, esős időben éjszakáztak és eddig ez az idő maradt is.

Jelenleg dél felé haladnak, a GPS szerint 528 km van előttük a következő táborhelyig a Ráktérítőnél. A Nyugat-Szaharai részen komoly katonai jelenléttel találkoztak, Mirage-ok repkednek a fejük felett, tankok, géppuskafészkek, bunkerek és természetesen ellenőrzőpontok bukkanak fel lépten-nyomon.

Próbálnak ma jelentkezni, ha lesz térerő, vagy röviden műholdas telefonon keresztül.

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).