Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Szerelés – hőpatron, termosztát, homokvas

2009. január 6., kedd

Tegnap óta egy kicsit kimaradt a napi jegyzetem, mivel este 8 és 11 között szétfagytam a ház előtt miközben a hőpatront próbáltam édesapám segítségével kioperálni a kocsiból. Sajnos a 19-es csillagkulcs elsőre megforgott a benne levő patronon úgy, hogy eközben körkörösen le is gyalulta azt. Innen minden kisérletünk kudarcba fulladt, se hidegvágóval nem tudtuk megindítani, se a csőfogóval nem fértünk hozzá.

Menet közben lazításképp kicseréltem a termosztátot egy másikra, amit az alkatrészek között kaptunk. Emiatt elfolyt némi víz, de azt majd pótolom.

Mivel az öt percesre tervezett hőpatroncsere több mint három óráig tartott, nem tudtam az Emil által leírtak szerint megvizsgálni a fűtést. Sőt kicsit el is keserített a dolog, ezért nem került lejegyzésre.

Ma viszont végre nekiláttam a homokvas téma körüljárásának.

Nyelvészeti szempontból megközelítve a dolgot a homokvas egy összetett szó, mely két összetevőből a homokból és a vasból áll. Mivel mi tudjuk, hogy a homoknál sokkal szilárdabb a beton, a vasnál pedig az acél így a homokvasunk alapanyagául betonacélt választottunk.

Praktikusan megközelítve a dolgot, nincs a csapatunknak annyi pénze, hogy kész homokvasat vegyen, így a rendelkezésre álló anyagokból kellett összehozni. Nem volt kedvem több órát eltölteni a hóban egy hegesztőtrafó és egy gyorsvágó társaságában, hogy a végén magamat is csak flexel tudjam leszedni a vasról amihez odafagyok. Emiatt már kész vasrácsot kerestem, ami az építkezésről megmaradt 10-es betonacél háló formájában testesül meg. Természetesen a feladatra nem a legalkalmasabb, használatkor figyelni kell, hogy a hegesztés ne legyen terhelve, hiszen az csupán rögzítési célokat szolgál és a merevségét is célszerű egy deszka beiktatásával megnövelni.

A hálót méretre vágtam és a végeket legömbölyítettem, nehogy használatkor kivágják a gumit, vagy a kocsi alá helyezéskor a kezünket. A méretet úgy terveztem, hogy a háló a gyári csomagtartó keretbe illeszkedjék, ahhoz fogjuk rögzíteni, erre jön a két deszkadarab, és a lapát.  Így szükség esetén könnyű elővenni, nincs útban. A tetőre más nem fog kerülni, már csak azért sem, mert teher alatt hajlamos elgörbülni.

Képek holnap.

Szerelés – olajgomba, kartervédő

2009. január 4., vasárnap

Monty felbakolvaKigurultunk Balázzsal Maklárra berakatni a kocsiba az olajgombát. Megbeszéltük Ferivel, hogy a fagyálló és a kor minden valószínűség szerint szétette a hengerfejpakolást. Mivel így elindulni igen merész lenne előjegyeztünk egy időpontot jövő hétfőre 12-ére, amikor megcsináljuk a hengerfejpakolás cserét. Ez remélhetőleg megoldja az olajfolyást és a vízfogyasztást is.

Bár legalább ötven kilométert tettem meg az utóbbi két napban, a víz szintje egy milimétert semmit sem változott. Igaz a fűtés sem indult még el. Elképzelhető, hogy a radiátort otthon megpróbálom átmosatni slaggal, hátha attól jobb belátásra tér.

A szerelőnk azt is megállapította, hogy a hőpatron is cserére szorul, akár azt is el tudom képzelni, hogy ez okozza  a fűtés kimaradását. Ezt a holnapi napon igyekszem orvosolni, elsétálok a gyerekkel a legközelebbi autósboltig, veszek egy hőpatront és becsavarom.Flexelés

Józsi bácsi ma volt olyan szíves és rám szánt egy adag időt és egy jó nagy 2,5 mm-es lemezt. Ebből elkészült a kartervédőnk. Elsőként a fenti képen látható módon feltámasztottuk a kocsit, majd kartonból csináltunk egy sablont, egy darab alumínium lemezből pedig hajlítási profilt. A sablont átmásoltuk a lemezre, flexszel körbevágtuk, behajlítottuk és visszapróbáltuk a kocsi alá. Kicsit még kinyestünk az fölöslegből és rákerült a merevítés. Zártszelvényből kapott két hosszanti merevítőt, valamint középen két laposvas erősítést. A lemez rugalmas felfogatását Skoda motortartó bakok fogják ellátni, amit Balázs beszerez nekem és a hengerfejpakolással egy időben az aknából megoldjuk ennek a rögzítését is.

Az eredmény gyönyörű lett és főleg nagyon erős. Ha eljutunk odáig, akkor majd leszerelem és ezen fogok leszánkózni a homokdűnéken!

JézusJa igen, a második képen valóban Jézus van. Épp Terminátor stílusú alkarkiegészítést kap, és készül neki egy új kereszt is. Valaki be akarta gyűjteni, mint ócskavas és letörte a kezét. Sajnos egyébbirányú elfoglaltsága miatt Ő nem fog személyesen elkísérni minket.

Szerelés – radiátor, kürt

2009. január 2., péntek

Ma Egerben megpiszkáltuk Balázs sógorral a kocsit. Eredetileg az ő Aviáját akartuk működésre bírni, mert a nagy hidegben befagyott a légfékrendszere. Sajnos az akkumulátora lemerült, így a fékrendszer hőlégfúvós melegítéséről letettünk.

De ha már jól beöltöztünk megvizsgáltuk az Austin fűtését is. Sajnos igen kellemetlen konklúzióra jutottunk. Elfogyott a hűtőfolyadék a túlfolyótartályból, emiatt nem jutott a radiátorhoz a meleg víz. Mondhatnánk sebaj, kicsit utántöltünk és kész. Ez nem ilyen egyszerű persze, hiszen két hete lett feltöltve a rendszer. Ennyi idő alatt nem szabad elfogynia a víznek. Összekötve a pontokat, miszerint indításkor ködösítjük a hátunk mögött levőket, elfogyott a hűtővíz, csak egy dolgot vetített előre. Hengerfejes a kocsi és még csak szivárog. Az olajpálcán látszik is némi víz, de az olaj nem fehéredett ki, tehát akár kondenzvíz is lehet.

Nem örülök. :-(

KürtökUtántöltöttük a vizet és egy kicsit megjárattuk a kocsit, hogy valóban ez okozza-e a fűtési kihagyást. Ennek keretében elmentünk Balázs nagymamájához, ahol jelenleg a tartalék motorunk van raktározva. (Elképzelhető, hogy beépítésre vár?) A kocsi így sem akart melegíteni, tehát akár a termosztáttal is lehet valami gond.

Mivel ott volt a kocsihoz kapott “tartalék” kürt, “egy próbát megér” alapon rádugtuk a kürt saruját és megnyomtam a gombot. Egy gyanútlan járókelő szívrohamot kapott és nekitántorodott a házfalnak, de én is megrettentem egy pillanatra. A képen hátul látható a kocsi eredeti kürtje, míg az előtérben az “új” kürt. Magyarországon készült, tehát valószínűleg Ikarushoz, vagy valami kisebb nehézgéphez készülhetett. (Megfejtéseket megjegyzésbe kérek!) Kisebb átalakításokat végeztünk a felfogatáson flex, kalapács és csőfogó segítségével. Így most közel az eredeti helyére sikerült visszaépíteni.

Tehát ma is bekerült a listánkba egy kisebb pipa, de bekerült egy hatalmas kérdőjel.

Év végi szerelés

2008. december 31., szerda

Az év utolsó napján is nekiugrottam a kocsinak, hiszen már csak pár napunk van az indulásig és még jópár dolgot el kell intézni addig. Holnap indulok családostól Egerbe, ahol lent leszünk 4-ig, ha minden jól megy akkor felrakjuk a kartervédőt.

Ma a kipufogó tömítését akartam végre befejezni. A hőlégfúvóval próbáltam melegíteni a tömítést, de a direkt lángtól az anyag felhólyagosodott, és indítás után ugyanúgy kifújt. Már egyre kisebb lukak vannak csak rajta, ezért ismételten kentem rá a pasztából. Attól tartok, hogy a -5 fok miatt elég kicsi az esélye, hogy rendesen rászikkadjon a helyére. Valamit ki fogok találni ehelyett.

Ha már kudarcba  fulladt a kipufogó javítás, akkor legalább a matricákat felpakoltam a kocsira. Ez is érdekes volt, mivel a mínuszokban a matricák egyáltalán nem tapadnak. Pláne, hogy előtte le kellett mosni a felületet, aminek a letörlése nem sikerült igazán. A törölgetés során gyönyörűen csillogó jégréteget varázsoltam a matricák helyére.

De ha harc, hát legyen harc! Elővettem a hajszárítót és szépen centiről-centire felmelegítettem a matricákat és szép lassan kimasszíroztam alóla a vizet. A hajszárító kb. 3 perc után átváltott hörgősbe, majd kikapcsolt. Nu gondoltam biztos túlmelegedett. Ezen pár percig elröhögcséltem, majd az arcomra fagyott a mosoly. Szó szerint. Elő hát a tartalék hajszárítót. Ez már sokkal kisebb teljesítményű, de stabilabban üzemelő darab volt. Montyval körülbelül egyidős, lengyel gyártmányú narancsszínű 50W teljesítményű örök darab. Stabilitása miatt azonban alkalmas volt arra, hogy a matricázást be tudjam vele fejezni, bár lényegesen lasabban haladtam.

Ha már úgyis elöl volt szépen beállítottam a hajszárítót a kipufogó alá egy fél órára szárítani.

Mindenkinek boldog Új Évet!

Futóműállítás, ismételt kipufogószerelés

2008. december 30., kedd

Nem volt könnyű menet, de sikerült találni egy műhelyt, ahol lézeres padon gyári értékekre tudták beállítani a futóművet. A kerékösszetartás és dőlésszög irgalmatlanul el volt állítva. A beállítást végző szerelő észrevette, hogy egy kissé lóg a bal hátsó kerékcsapágy. Meg kell nézni, hogy rá lehet-e állítani egy kicsit, vagy csereérett-e? Őszintén megvallva nem sok kedvem van egy csapágycseréhez -5 fokban, hiszen nincs fűtve a garázsunk, de még az aknára se tudok ráállni úgy tele van pakolva mindennel.

Nem lepődtem meg túlzottan, hogy a beállítás után a kocsi egyenesfutása és kormányozhatósága radikálisan megváltozott. így már nem akar össze-vissza nyekleni a kormány.

A futóművesnél azért alásétáltam a kocsinak megvizsgálni a tegnapi kipufogó tömítés eredményét. Sajnos úgy tűnik vagy nem volt kellően előkészítve a felület, vagy szimplán túl hideg volt kint ahhoz, hogy szépen ráégjen az anyag az illesztésre, így elég rondán felhólyagzott és pár helyen ki is fújt. Emiatt egy második körre ítéltem.

Családi teendőim miatt megint csak este tudtam nekifutni a második körnek. Mivel tovább szándékoztam maradni a kocsi alatt a -5 fokban mint tegnap, vastagon felöltöztem, ipari filcet terítettem ki a kocsi mellé és megemeltem a kocsit a gyári emelővel az emelési pontnál. Gyorsan ráébredtem, hogy a gyári emelővel kerékcserét nem fogunk előadni. Az emelt futómű miatt ugyanis hiába tekertem végállásig a spirált a gumi nem emelkedett el a betontól. Sebaj így is egy kicsit több helyem volt mozogni.

dscn2666A csövek illesztéséről leszedtem a bilincseket, hogy a felsliccelt részekre is jusson a tömítőpasztából. Az 1995-ben utángyártott kipufogóra természetesen rá volt hegesztve a bilincs, persze ezt csupán akkor tudtam meg, amikor kalapáccsal jó alaposan megpüföltem és levált. A tegnap felkent anyag  vastagját szintén kalapáccsal intéztem el, a maradékot durva reszelővel távolítottam el, a legvégén szép fényesre felcsiszoltam egy kis csiszolópapírral. Mindezt persze hanyatt fekve a cső alatt úgy, hogy közben pont a fejemre potyogott a rozsdával kevert tömítőpaszta. Hogy ne fújja szét az anyagot a motor még mielőtt ráégne az anyag gondoltam, hogy a gázos kis hőlégfúvómmal kezelésbe veszem közben rájöttem, hogy az Kerepesen van kint, akkor marad az ősi réz benzinlámpa, ahhoz meg nem volt épp benzinem. Elkeseredésemben gyertyával próbáltam megmelengetni, de részint fújt a szél részint a gyertya minimális hőjét azonnal elvezette a cső. Az egész eredménye az lett, hogy jól bekormoztam a csatlakozást, de ahogy megpróbáltam megnyomni, rögtön láttam, hogy egy kicsit sem szilárdult még meg az anyag.

A tervem az, hogy a most felvitt anyagot hagyom egy kicsit szikkadni, holnap felkenek rá egy új réteget, behozom Kerepesről a hőlégfúvót átmelegítem és csak utána indítom be a motort.

Kipufogó javítás

2008. december 29., hétfő

Mivel álló helyzetben erősen bejött az utastérbe a félig elégett benzingőz, mindenképpen javítani kellett a helyzeten. Jártomban-keltemben több bevásárlóközpont csili-vili autósboltjába is benéztem, ahol általában néztek rám mint a hülyére, hogy minek akarom én a kipufogót tömíteni. Én is néztem rájuk hülyén, miért tán krómvéget tegyek rá, ha kifúj? Már teljesen letettem róla, hogy magánúton javítsam a helyzetet és már ott tartottam, hogy elviszem szerelőhöz a kocsit.

Azonban pár hónapja a Belsőségen Csikós Zsolt Pandabűz száműzve cikkében megemlítette (a kép illusztráció a cikkből) a tömitőanyag típusát, ami pont kellett nekem. Hülye módon nem őt hívtam fel, hogy adjon már pár grammot a maradékból, igaz azt hittem, hogy kelleni fog vagy két tubus. (Biztos nem küldött volna el a francba :) )

Keresni kezdtem a neten, sikerült is találni egy Csepeli garázsban egy autósboltot, ahol kőkemény 782 forintért hozzám vágtak egy tubussal, gyorsan vettem sarukat is, mert ahol hozzányúlok az elektronikához ott letörnek a kissé elöregedett drótvégek. Nomeg vettem egy hármas szivargyújtó elosztót, majd valamikor felszerelem azt is. Sajnos nincs biztosító rajta, de majd megnézem, hogy tudom értelmesen bekötni.

Este hatkor feküdtem be a kocsi alá a pasztával. Mivel a garázs kipakolásához nem volt kedvem, a kocsi megemeléséhez meg az emelőt kellett volna előbányászni, lazán becsúsztam a kocsi alá. Nem tudom végül hány centi is lett emelve, de az biztos, hogy minden különösebb probléma nélkül be tudtam menni a kocsi alá a hátsó keréknél és kicsit nehezebben, de beakadás nélkül kimásztam az elsőnél. Amíg bent voltam a pasztát simán rákentem a csőre, és indítóztam. Mint kiderült nagyon szép buborékokat lehet fújni ebből a pasztából is. Tehát újra kenés és egy óra várakozás és után indítottam csak újra. A kipufogó belseje továbbra is csörög, azonban jóval kevésbé fúj ki. Mint kiderült mind az első, mind a hátsó dobnál és a tavasszal készített hegesztésnél is van néhány szivárgás. Ide kentem még egy kis trutyit amit egészen holnapig fogok száradni hagyni. Holnap megint megvizsgálom, és a maradék lukacskákat is tömítem. A maradék pasztát elviszem magammal az útra. Ha valaki felbosszant ezzel kenem be éjjel a sátorban a szemhéját! Másnap reggelre vaskeményre szárad és csak flexszel lehet leszedni. :-D

Szerelés – központi zár, tetőantenna

2008. december 28., vasárnap

Ma jó alaposan felöltöztem, és mínusz 5 fokban nekiláttam az udvaron szétkapni a kocsit és megnézni, mi az amit a tegnap felvázolt teendőkből meg tudok javítani. Most, már beesteledett és egy nagy bögre puncs mellett igyekszem összegezni a fejleményeket.

Első körben a tegnap megállapított sorrendben elkezdtem az ajtókat ellenőrizni, a központi zár működését stabilizálandó. A bal hátsó ajtó esetén megállapítottam, hogy azért nem működik, mert hiába kapcsol a zár, nem képes becsukni. Kézzel is igen nehéz becsukni, nemhogy a gyengécske motornak. Az ablak emelőjét és sínét mindenesetre bezsíroztam, így most szépen lehet fel-le húzni. Következett a jobb hátsó ajtó, ebben a központi zár egyáltalán nem moccant meg. Megvizsgáltam a csatlakozókat de nem láttam semmi rendkívülit. Arra gyanakodtam, hogy a műszerfalban lesz valami csatlakozó, vagy relé elkattanva. Mivel ezt nem tudom házilag bemérni, úgy gondoltam nem foglalkozom vele, tudunk  a hibáról és kész. Ebben az ajtóban is megolajoztam az ablak síneket és csuklókat, így most az is szépen siklik.

Ha már úgyis a kezemben volt a szerelőzsír bekentem a fennakadó gázkart és a bowden belseje is kapott egy adagot. Megjárattam egy kicsit a pedált, és úgy tűnt, nem lesz vele több gond. Ha már nyitva a motorháztető akkor gyorsan feljebb csavartam a lámpákat, mivel az emelés miatt eléggé lefele hordanak. Ezt csak saccra csináltam, mert világos volt. Közben rájöttem, hogy a kocsiban nem működik a világítás, ha nincs rajta gyújtás. Tisztára XXI. század, meg elektronika. Kár, hogy a kocsi teljes kapcsolási rajza elfér egy A3-as lapon.

A kis kitérő után jött a jobb első ajtó, erről tudtam, hogy pár dolog nem fog menni, mivel az ablakemelő kapcsolója nem működik. Biztos ami biztos ráraktam a stekkert, megnézni mit reagál rá. Az ablak persze meg sem mozdult. De amint megnyomtam valami motor elkezdett mozogni, csakhogy nem ebben az ajtóban! A hátsó kettőből hallottam a mozgást. Jó pár percig gondolkodtam, hogy mi mozoghat azokban, hiszen elektromos ablakemelőt soha nem szereltek hátra. Aztán lassan leesett (hideg volt no!) nem ablakemelőt, hanem központi zárat nyomkodok! Megnéztem és valóban a karosszériás az ajtójavítás után nemcsak a bal, de a jobb első ajtóban is elkeverte a csatlakozókat. Amint megcseréltem az ablakemelő rögtön hozta a régi formáját, tehát meg se rezzent. A központi zár azonban erőre kapott. Ismét úgy működik, mint régen, minden ajtót a csomagteret beleértve be tud zárni, hiszen ez a legfontosabb, de a szorulás miatt a bal hátsó ajtó csak kézzel nyitható. Ez így pont jó!

Második körben lebontottam a jobb bajuszkapcsolót, ez a szokásosnál is jobban meg van bonyolítva, van rajta index, világítás, fénykürt és a kürt is erről működne. Ehhez képest a kapcsoló egész könnyen kiszerelhető. Szétkaptam megnézni, hogy van-e esetleg benne valami elkavarva, majd finoman visszapakoltam bele az apró alkatrészeket, a kapcsoló ugyanis ”zsír új” tiszta és egyszerű. A csatlakozói közül viszont esélytelen kitalálni, hogy melyik lenne a  kürt, mivel komolyan be van forrasztva a műanyagba. A felderítést tehát  a másik végén fogom újrakezdeni. Kicserélem a kürtöt a szépemlékű Honda Shadow-mról származó csodaszép króm darabra, ha azzal megy akkor jó, ha nem akkor beszerelek egy nyomógombot a műszerfalra, és direktbe kötök egy böszme nagy teherautókürtöt!

A kürt szerelése közben összeraktam a nővérem szilánkokra szedett laptopját, amivel elment egy jó darab idő. Átjött Zénó megnézte a kocsit, amiben éppen elkezdtem lebontani a tetőkárpitot.  Megmutattam a kocsi indítását persze az AC nem volt bekapcsolva, emiatt csak a második másodpercnyi indítózásra indult be a kocsi. Egy perc alatt már csak duruzsolt. Megbeszéltünk  pár dolgot, holnap fog keresni, mivel úgy néz ki, hogy be tudunk esetleg rántani valakit harmadiknak.

Ezzel úgy elment az idő, hogy édesapámtól kértem egy kis segítséget a CB antenna felszereléséhez. Leszereltem a tetőkárpitot, kimértük hol lehet átfúrni a tetőt, áttoltuk fúróval, majd visszaszereltük a kárpitot. A kábel teljesen észrevétlenül fut a számára ideális helyen. Mire végeztünk a kárpit visszarakásával már teljesen besötétedett. Kiváló alkalom volt arra, hogy megtaláljam a tetőkárpitban megbúvó csomagtérvilágitást. Teljesen jól bevilágítja a teljes csomagtartót, azonban az ajtónyitási érzékelő nem működik. Így is csodálkoztam erősen. Hamár ez megy akkor megnéztem az első világítást is, mint kiderült ott működik az ajtónyitás érzékelő, csak a bal érzékelő kontaktibás. Egy perc alatt visszanyomtam a helyére a bajuszkapcsolót is, csak a kormányburkolatot nem csavaroztam vissza. Mindenesetre jópár dolgot ki tudtam pipálni  a hibalistáról kár, hogy csak a legapróbbakat!

Megoldandó feladatok

2008. december 27., szombat

Összegyűjtöttem a jelenleg előre látható feladatokat a kocsi felkészítésével kapcsolatban.

  • CB rádió beépítése 1
  • Kürt javítása 1
  • Fényszóróállítás 1
  • Központi zár
  • Forgalmi engedély
  • Futóműállítás
  • Kipufogó
  • Matricázás
  • Fűtés
  • Kartervédő
  • Olajgomba
  • Külső visszapillantó
  • Belső visszapillantó
  • Hátsó ablaktörlő

CB rádió beépítése

A szép CB-nket még be kell pakolni a kocsiba. Úgy néz ki, hogy a rádiósmagnó üres helye alá lehet legegyszerűbben beépíteni, de lehet, hogy felfogatom a tetőkárpitra. Ez utóbbit csak akkor, ha nem lóg nagyon be a képbe. Az antenna, mivel a tetőcsomagtartó használatát elvetettük szépen a tető mértani közepére kerül majd. Ennek nekilátok holnap, a kürttel a fényszóróval és a központi zárral együtt.

Frissítés:

Az antennát felszereltem és elrejtettem a drótját.

Kürt javítása

A kürt nem működik, ezt mindenképp meg kell vizsgálni és minél hamarabb orvosolni. Lent maradt Egerben egy ótvar nagy pótkürt lehet, hogy azt fogja megkapni.

Frissítés:

Szétkaptam a műszerfalat, annyi kábel van benne, hogy elő kell vennem a kézikönyvet egyesével beazonosítani, melyik csatlakozóról lehet szó. Ez is el fog tartani egy darabig.

Frissítés:

A kapcsoló úgy néz ki, hogy rendben van, meg kell nézni a másik végéről.

Frissítés:

Kész

Fényszóróállítás

Apróság, de már előre látom a szívást. A kocsi háta ugyanis jócskán a gyári magasság fölé lett emelve, emiatt a fényszórók erősen lefelé világítanak. Tartok tőle, hogy nem lesz elég a gyári beállítási lehetőség vége sem a normál világításhoz. Ez esetben akkor egy kicsit át kell majd építeni a világítást.

Frissítés:

Saccra állítottam rajta, most sokkal jobban néz ki a fénye, de ezt még finomítani kell.

Központi zár

Bosszantó dolog, hogy a korábban működő zár egyszerre így feladja. Nem lenne vele semmi gáz, csak a jobb oldali ajtóban nincs zárösszekötő emiatt csak belülről kézzel lehet nyitni és zárni. Meg megálláskor nehogy már mindig körbe kelljen rohanni csukogatni a kocsit!

Frissítés:

Szétkaptam a bal ajtókárpitot, két azonos stoki volt benne (az ajtócserénél benne hagyták pár éve a régi kábeleket is) megcseréltem. Most megy a központi zár, csak nem csukja az ajtókat a csomagtérajtó kivételével. Jobb oldalon nem is csinál semmit, a bal hátsó ajtó meg szimplán akad. Szét kell kapnom a maradék három ajtót is és egyesével megnézni mi a gáz.

Frissítés:

Pár csatlakozó rosszul volt visszarakva, de megoldottam.

Forgalmi engedély

Hétfőn első dolgom a Központi Okmányirodában elintézni a forgalmit. Az  átiratáskor nem cserélték le a kétlapos régi forgalmit, mivel nem volt érvényes műszaki, addig amíg az nincs addig nincs papír. Most se kéne nagyon, de a rendőr ha megállít nagyon sokáig kell magyarázkodni, hogy miért egy nagy zsák papírt mutogatok az egy slejfni helyett.

Frissítés

Végigküzdöttem magam a sorbanállás istenét tisztelő szekta által megszállt Központi Okományirodán. Van papírunk!

Futóműállítás

A szerelőnek nem volt hozzá mérőpadja, ezért el kell vinni szakműhelybe. Ez nagyon fontos, mivel  jelenleg ki akar törni a kocsi, és nem szeretném, ha a rendbe rakott futómű új alkatrészeit ilyen piszlicsáré dologgal vágnám haza. Tehát hétfőn a kocsi második útja a futóműszervíz lesz.

Frissítés:

Kedd délre kaptam időpontot, amikor csodásan összerakták a futóművet.

Kipufogó

Bár a kocsi rendelkezik érvényes zöldkártyával, egy kicsit zavaró, hogy a kipufogógázok nem hátra, hanem középen fölfelé távoznak a rendszerből. Az illesztéseknél ugyanis egy kicsit laza a kipufogó és fújja a füstöt. Ez nem tesz jót  a motornak sem, mivel a vezérlés elállítódhat tőle. Tömítőpasztát kéne szereznem, de már két boltból elhajtottak, hétfőn a harmadik dolgom lesz.

Frissítés

Sikerült találni egy boltot ahol adtak pasztát. Körbekentem a hibás részeket, most jónak tűnik. A pasztát legalábbis elvisszük magunkkal

Matricázás

Mivel már szinte biztos, hogy a kocsi nem lesz lefújva, amint időm engedi felragasztom a kötelező szponzori és rajtszám matricákat.

Frissítés

Felragasztottam  a matricákat. Másnap a szél le is tépte a jobb oldali rajtszám matricát. :(

Fűtés

Bár Egerben még ment a fűtés a mai napon csak hideget fújt a kocsi. Meg kell nézni, hogy elakadt-e valahol a bowden. Nem túl gáz a sivatagban, de ha az Alpokon át -10 fokban kell hajtani akkor kékre fagyunk.

Kartervédő

Mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy rá tudunk-e szerelni egy karter, de legfőképp olajszűrő védő lemezt a kocsira, mert ha leütjük az olajszűrőt egy kövön, akkor nem fogunk túl sokat haladni. Józsi bá, (sógor apósa) esetleg kalapál rá egy darab lemezt Egerben.

Olajgomba

Az olajnyomás visszajelző gomba nincs berakva, lentmaradt Egerben. Azért el kell ugranom, és becsavarni.

Külső visszapillantó

Az elektromosan állítható tükör jelenleg csak sivít, de nem állítható (csak a bal, a jobb visít és működik) Most nem gond, mert hidegben stabil, így kézzel beállítható, de melegben lötyög és elmászik a beállítás. Szét kell kapni megnézni javítható-e, ha nem akkor pedig megoldani, hogy legalább ne másszon el.

Belső visszapillantó

A belső visszapillantó némi holtjátékkal mozgatható. Emiatt beállítás után kb. 5mm-errel bekókad,  hogy csak a hátsó ülést lássam. Ezen javítani kell, mert terveink szerint nem lesz ott semmi olyan amit érdemes lenne nézni.

Frissítés:

Nem rezonál csak fittyed, és ha a lekókadt állapothoz állítom be, úgy marad. Középen meg amúgy se nagyon akarunk hátranézni, mert tele lesz a csomagtartó.

Hátsó ablaktörlő

Na ez aztán rohadtul nem érdekel. Az előző tulaj szerint pár éve ott van az ablak közepén, mert beállt a motor.

Szerelés – Autó emelés

2008. november 26., szerda

Boda Feri Makláron az első elborzadása után kezelésbe vette Monty-t.
Megállapodásunk szerint elsőként átvizsgálja a jószágot, megnézi milyen alkatrészeket kell beszerezni, és amint olyan dolgot talál ami nem triviálisan beszerezhető/helyettesíthető akkor azonnal szól, hogy utána tudjunk járni. Mivel egy hét után sem kaptam visszajelzést tőle már kezdtem azon aggódni, hogy hozzá sem kezdett a javításhoz.
Tegnap beszéltem Balázzsal aki Egerben néha rá tud nézni a fejleményekre, aki megnyugtatott, hogy minden jó úton halad.
(tovább…)

Szerelés – Első fázis

2008. november 4., kedd

Hosszú idő után végre elkészült a karosszéria javítása. Balázs a kocsit Egerből rögtön Maklárra fuvarozta, ahol a szerelő gondos kezei közé kerül.

Illetve fuvarozta volna, ha az akkumulátor nem adta volna fel a küzdelmet. Tehát hirtelen egy új aksit is beszerzett, hiszen a vontatáshoz elvileg nem kell, hogy járjon a motor, de akkor még annyira sem fogna a fék, mint amikor él a szervó.

Sajnos nem lehetek ott, amikor az elsődleges diagnosztikát elvégzik a kocsin, így nem tudom lefotózni a szerelő falfehér arcát amikor rádöbben, mire is vállalkozott. Azt hiszem nem lehetünk elég hálásak nekik, ha nem dobják vissza a munkát.

Képek és további infók később!

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).