Budapest-Bamako 2009

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

2010-es jármű alternatívák

2009. január 19., hétfő

Körmendről hazafelé beszélgetve javasolta Szalay Gergő azt, hogy keressünk meg Peugeot kereskedőházakat, hátha a jövő évi futamot meg tudjuk támogattatni valamelyikkel. Körülbelül 5 millió forintnyi támogatás kellene ahhoz, hogy az alább látható fotókon szereplő első szériás Peugeot 403 vagy a vele egykorú piros testvérét lábra tudjuk állítani és azzal indulhassunk a futamon. A kocsit a futam után egy éven át ki lehetne állítani a támogató telephelyén, szerepelhet reklámokban, kampányokban.

Amennyiben nem sikerül megoldani a szponzorációját  akkor természetesen Monty marad a járművünk.

Harmadik jelenleg még bizonytalan verzió az amit egy gyógyszergyártó céggel folytatott megbeszélésem során kaptam ajánlatként. Ezek szerint egy mentőautót tudnánk adományként magunkkal vinni. Természetesen ez a nulladik alternatíva, hiszen ezzel pont a humanitárius célunknak megfelelően tudnánk indulni.

Nagy félelmem, hogy a Hercegh Speciál Transport nem fog a jövő évben kamiont indítani, mert személyautóval esélytelen, hogy  az eddig (bár még csak szóban) beígért adományokat el tudjuk juttatni!

Felajánlottak nekünk használható gumikat

2008. szeptember 29., hétfő

Az Ózd-Bamako Express csapat felajánlott számunkra egy garnitúra téli gumit. Ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a kocsit levizsgáztatható állapotba hozzuk. Ezúton is köszönjük!

Az ő felkészülésük a miénknél sokkal jobban áll, gyakorlott rally versenyzők, tudnak navigálni, komoly háttérismeretekkel és szaktudással rendelkeznek a kocsi átalakításával kapcsolatban. Az autójuk egy dízel Opel Omega Caravan, a fő átalakítását gyakorlatilag már elvégezték. Komoly módosításokat végeztek el a felfüggesztésen, hatalmas mennyiségű gázolajat fognak magukkal szállítani.

Egy orvost is visznek magukkal teljes felszereléssel.

Az út során igyekszünk majd a közelükben maradni, hiszen ők lesznek azok, akik értenek ahhoz, hogy a legsúlyosabb problémákat meg tudja oldani. :)

Austin alkatrészek

2008. szeptember 16., kedd

Most hétvégén elmentünk Emilhez, Monty korábbi tulajdonosához, hogy elhozzuk a nála felejtett tartalék motorunkat.

Mint mindig most is sok jó tanácsot kaptunk tőle az autó rendbetételével kapcsolatban. Mint kiderült a gyertyák kormozódása nem az ólommentes benzin hibája, mint azt feltételeztem, hanem inkább azé, hogy csak rövid időkre indítgattuk be a motort így nem volt ideje bemelegedni. Elmondta, hogy melyik részen érdemes megnézni az autó rohadásait, és szerinte hol érdemes még megerősíteni.

A sok jó tanácson felül még kaptunk három benzinkannát, így most már azt is lehúzhatjuk a kívánságlistánkról! Ezúton is köszönjük!

Együttműködési egyeztetések

2008. szeptember 15., hétfő

A múlt hét folyamán találkoztunk egy másik a verseny kategóriában induló csapattal. Egy jó hangulatú este során során egyeztettünk arról, hogy megpróbálunk együttműködni és egy csapatként közvetíteni a Budapest-Bamako túra és versenykategóriájáról. Mivel a két futam első alkalommal fog külön útvonalon haladni ahhoz, hogy egy média az összes helyszínen jelen lehessen szükség van arra, hogy mindkét kategóriában legyen olyan csapat aki szállítja neki az anyagot.

Jelenleg még vizsgáljuk, hogy mennyiben kell a csapatok egyéni imidzsét átalakítani, illetve hogy milyen módon tudjuk megoldani a közös fellépést. Ebbe új partnereket egy marketing céget, valamint egy reklámstúdiót is bevonunk, akik ezzel a támogatással járulnak hozzá céljaink eléréséhez.

Első támogatónk

2008. szeptember 12., péntek
Select Kft. logo

Építőipari és Környezetvédelmi Kft.

Szalay Gergely az uszodatechnikával foglalkozó Select Kft. ügyvezetője felajánlott egy összeget támogatásunkra. Ezzel a támogatással a kocsi bemutatható és ami még fontosabb üzemképes állapotba fog kerülni.

Budapest-Bamako 2009 is proudly powered by WordPress
Entries (RSS)and Comments (RSS).