Negatív visszhangok a szervezésről
A beérkező versenyzők idén is megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a szervezők által ajánlott, lefoglalózott szállodai szobájuknak se híre-se hamva. Ami még jobban megdöbbentette őket az az, hogy a 300-400 EUR foglalót sem volt hajlandó visszafizetni a szállás szervezője. A hírek szerint ebből a pattanásig feszült idegű versenyzők és a szállodások közötti kiabálás és lökdösődés lett, ami természetesen visszavonulóval zárult, hiszen a résztvevők nem kíváncsiak a helyi fogda vendégszeretetére. Hírek szerint többen a hotel parkolójában verték fel sátraikat, ezúton is tiltakozva a bánásmód ellen.
A fórumon többen is hangot adtak negatív véleményüknek a futam és a verseny szervezésével kapcsolatban.
A versenyzők közül sokan azt hozták fel, hogy a bírók pártoskodtak, bizonyos csapatoknak elszámoltak olyan pontokat is amiket más csapatnak óvás ellenére sem adtak meg. A feladatpontok megrongálása miatt, bár a szervezés hatáskörén túlmutat azok felügyelete, az egész pontozási rendszer megborult. Jelezték csapatok azt is, hogy bár igazoltan, segítségnyújtás miatt nem tudták időre teljesíteni egyik szakaszukat, a rendezők nem fogadták el aznapi szakaszukat. Többen a futam versenyjegyzőkönyvének utólagos publikálását kérték, amiből kiderülhet, hogy ki és milyen alapon kapott illetve vesztett pontokat. Nem utolsó sorban ez adhatna módot arra, hogy a versenyzők megóvhassák az eredményt. Felhozták azt, hogy itt már nem egyszerű baráti társaság amatőr, tét nélküli futamáról, hanem félprofi csapatok, komoly felkészülés utáni versenyéről van szó, ahol a résztvevők az anyagi ráfordítások miatt szeretnék, ha követhető és ezáltal biztosítottan sportszerűen zajlana.
A fórumon elhangzottak olyan vélemények is, hogy a szervezők, akik hajlamosak az akciót humanitárius misszióként reklámozni, a segélyek nagy részét szállító kamion megakadásakor nem tettek látható lépéseket, hiszen a verseny felügyelete előbbrevaló volt. A kamion vámon átjutását a szállítást szervező Hercegh Transport, Tibi és Tibi SE és a Külügyminisztérium erélyes közbelépése tette lehetővé, miközben jelentős (egyes vélemények szerint milliós nagyságrendű) adományt loptak le a kamionról.
A magam részéről, mivel nem állt módomban részt venni a futamon, hogy személyesen megtapasztaljam a helyzetet, nem tudom, hogy ezekből mi mennyire felel meg a valóságnak. Annyi bizonyos, hogy sokak, akik a korábbi években részt vettek az úton, is hasonló véleményeket hangoztattak. Minket is meglepett, hogy annak ellenére, hogy az idei év kiírásában szerepelt, hogy a nevezési díj tartalmazz szállást a fent említett hotelben, a szervezők a jelentkezés lezárása után, külön díjkompenzáció nélkül ezt visszamondták, azzal a megjegyzéssel, hogy akinek nem tetszik visszakapja a nevezési díját és ne jöjjön! Ez egy versenycsapatnak nem tétel, de egy olyan alacsony költségvetésű csapatnak mint a miénk jelentős érvágás volt.
A jövő évben mindezek ellenére igyekszünk részt venni a futamon, felkészülve arra, hogy a szervezőkre semmi módon ne számítsunk, beleértve azt, hogy akár a kocsinkat segítsék kitolni a homokból, hiszen nekik fontos versenytámogató szerepük van. Erre lesznek ott más, hozzánk hasonló őrültek, akik a futamot az eredeti szellemnek megfelelően egymást segítve igyekeznek teljesíteni.
február 3rd, 2009 at %H:%M
Végig kisértem a Bamako futamot ezen a honlapon ill.innen kiindulva.Szomorú a vége de azt hiszem az utolsó 4 sor az ami a legjobban kellett ide!Azt hiszem ez a hozzá állás az ami azt hiszem elveszett!
Bízom benne hogy talán jövőre már mi is megyünk de nem a versenyben,mert az már nem azért van hogy segítsen! Köszönet a beszámolókért abszolút kedvet csinálva a 2010es induláshoz!
február 3rd, 2009 at %H:%M
Sajnálom, hogy nem volt ennél jobb forrás.
Szívem szerint én inkább olvastam volna egy profi tollából a futamról ahelyett, hogy 30-40 különböző fórumról nekem kelljen összevadásznom az egyre ritkuló híreket. Sajnos be-becsúszott pár félreértés és elírás is a bejegyzéseim közé. Ezeket igyekeztem korrigálni. (lehet, hogy kapok még a srácoktól a fejemre, amikor hazaérnek) A
A díjátadóról szóló keserű tudósításokat nem is túlzottan nagy lelkesedéssel írtam, de ezek nélkül nem lenne korrekt a napló.
Én minden visszásság ellenére megpróbálok a jövő évben részt venni, bár most nem látom túl nagynak az esélyét, hogy sikerülni fog. Egy komoly gyógyszergyári felajánlást már kaptam, legrosszabb esetben egy másik csapattal küldöm el.